Egyéb kategória

Michelisz Norbert WTCC bajnoki címet szerzett!

Egyik legnagyobb büszkeségünk, Michelisz Norbert az első helyen végzett a túraautó-világbajnokság privát csapatok versenyében.
vous - 2015.11.28.
Michelisz Norbert WTCC bajnoki címet szerzett!

Norbi a harmadik helyen végzett a versenysorozat utolsó futamán, ezzel az összesítésben a hatodik helyet szerezte meg, ami igazán szép teljesítmény. Aminek viszont még jobban örülünk, hogy a WTCC különdíját, a Yokohama Trophyt Norbi és csapata, a Zengő Motorsport nyerte meg. Ez a túraautós versenysorozat privát világbajnoki címe.

Mariann nemrég a csapat menedzserével, Szabó Ildikóval beszélgetett, aki így nyilatkozott Norbiról:

Norbi szereti, ha a szülei is körülötte vannak, ők is gyakran elkísérik a versenyre, csakúgy, mint Johanna, a menyasszonya, akivel heteken belül összeházasodnak. Ma már ő vette át a szerepemet, a versenyeken is ő gondoskodik Norbiról. Én leginkább a sajtó- és egyéb megjelenéseit koordinálom. Na, meg a Hungaroringen a testőre is vagyok.

Norbi és Johanna azóta összeházasodtak, és úgy tűnik, a házasélet és a család a versenyzésnek is jót tett.

Gratulálunk!

Nemcsak Michelisz Norbi az egyetlen autóversenyző, akire büszkék lehetünk. Kőváry Anett, egykori rádiós is szívesen pattan autóba, megvédve ezzel a csajok becsületét, már ami az autóvezetést illeti. Anett életét már nem csak a sport teszi ki, főállású édesanya is.

Nehéz azért azt feldolgozni egy nőnek, hogy volt egy pörgős, autóversenyzős élete sikeres karrierrel, és ezután ott ül naphosszat egy ingerszegény környezetben a négy fal között, és háromóránként szoptat.

Az Anettel készült teljes interjút itt tudjátok elolvasni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?