Számomra a vásárlás egy szenvedély. Legalábbis régen az volt. Kezdek felnőni és rájönni, hogy inkább okosan érdemes vásárolni, és nem szabad engedni a csábításnak.
Mindig úgy gondoltam, hogy az első fizetésemből majd olyan dolgot veszek magamnak, amire mindig fogok emlékezni. Ez volt a terv. Aztán jött a bizsergés, és úgy döntöttem, hogy inkább a mennyiségre megyek rá, majd máskor leszek okos.
Égtem a vágytól, hogy mindenhol beszerezzek valamit, és csak gyűljenek a bevásárlótáskák a kezemben. A végén egy rakás holmival távoztam, aminek az együttes árán már vehettem volna valami tényleg emlékezetes és szép dolgot (mondjuk egy órát), de nem.
Én voltam a legboldogabb a világon a sok pólóval, bizsuval, kiegészítővel.
Ez a rossz tulajdonságom pedig megmaradt még pár évig. Sosem tudtam csak egy nadrágot vagy cipőt venni, ahhoz még kellett ez meg az is. Míg pár éve eljutottam odáig, hogy betelt az albumom. Minden lehetséges formából, színből, anyagból beszereztem mindenféle ruhát, így nincs tovább. Elmúlt a gyűjtőszenvedélyem.
Egy éve nem vásárolok eszetlenül. Inkább átgondolom és meggyőzöm magamat: „hisz pont ilyenem van otthon, csak egy kicsit sötétebb színben”. Szóval ma már képes vagyok akár hetekig nem vásárolni, és örömmel tapasztalom ennek áldásos előnyeit: sokkal több pénzem megmarad hó végén. Ráadásul újra és újra előveszem a ruháimat, és végre elkezdtem hordani azokat a darabokat is, amik eddig csak a szekrényben kuksoltak. Sőt! Még a tesóm és anyukám szekrényébe is bekukkantok néha, kincseket rejt! A mai bloghoz stylistunk, Dóri hozott pár olyan ruhadarabot, amit ő is az anyukájától csent el.
