Újabb, eddig nem látott videónk a ma délelőtti H&M x Balmain kollekció megérkezéséről. További izgalmakért kövessétek figyelemmel a www.vous.hu-t!
Szerző: Vous, 2015. november 5.
Bevallom, csaltunk egy kicsit Nórival. Mikor megláttuk a hatalmas sort, rögtön kizártuk, hogy ezt mi végigálljuk. Elugrottunk egy kávéra 9 előtt pár perccel, közben pedig megszületett a ravasz terv. Sejtettük, hogy mindenki azzal lesz elfoglalva, hogy ajtónyitáskor ne tapossák halálra egymást a véres szemű shoppingamazonok, így el lehet majd vegyülni a sorban.
Fájó szívvel, de beálltam azok mellé, akik már legalább hajnali 3-4 óra óta ott szobroztak.
A terv részben működött csak. Sikerült „láthatatlanná válnom a tömegben”, azzal viszont nem számoltunk, hogy mindenki más is ezt a stratégiát fogja alkalmazni. Beengedték az első hullámot, aztán ahogy a videón is láttátok, megindult a tömeg. Ott álltam a közepén.
Voltatok már olyan buliban, ahol bárhogy is próbáltátok elkerülni a testi kontaktust a mellettetek táncoló erősen ittas lányvadásszal, az sehogyan sem sikerült, mert a parkett ördögei egymásra löktek benneteket? Na, azt szorozzátok meg kettővel és megkapjátok, ami itt volt.
Ezt észrevették az ott dolgozók is, villámgyorsan be is zárták az ajtókat, a kint álló közönség legnagyobb bánatára. Itt aztán olyan szitkozódás és káromkodás következett, amit még a legdurvább vidéki talponállóban is merev csönd követ.
Aztán jött a mondat, amit mindenki hallani akart: ‘Nyissátok ki!’.
Itt úgy megtoltak hátulról, hogy akaratom ellenére testi kontaktusba kerültem a meglepődött biztonságiakkal. Ezt követően jutottam be a vásárlás mennyországába, ami véleményem szerint sokkal inkább hasonlított a földi pokolra. Attól függ, honnan nézzük. Az üzlet másik oldaláról hallottam, ahogy üveghangon kiabál egy lány: „Engedd el a haját!”. Nem akarom tudni, mi történt.
Oké, bent vagyunk, mit csináljunk most?
Az vesse rám az első követ, aki nem az amúgy is kapható ruhákat nézte volna. Tettem néhány kört az üzletben, majd megláttam az alkalmazottakat, ahogy az emeletről nézik, milyen állapotok uralkodnak odalent. Csatlakoztam hozzájuk. Mókás volt látni, ahogy az üzlet előtt korábban várakozó emberek ölre mennek egy-egy darabért.
Megcsörrent a telefonom, Nóri hívott.
Ő nem volt annyira szerencsés, mint én – kívülről kellett végignéznie az eseményeket. Megkért, hogy próbáljam megvenni a gyűrűt, amit előző nap kinézett magának. Megkérdeztem egy eladót, merre találom a kiegészítőket, odamentem. Egy lány gyermeki boldogsággal az arcán próbálgatta a Balmain gyűrűket. A kérdésemre, hogy hol találok hasonlót, egy laza mozdulattal válaszolt.
Ahogy felemelte a kezét, megcsillant a fény az ujján lévő ékszereken. Mr. T. a Szupercsapatból? Ugyan már, ő nem tudja, mi az a pimpeskedés. Most már tudom, a tinilányok a Vörösmartyról sokkal durvábbak.
Csalódást okoztam Nórinak, gyűrű nélkül hagytam el a helyszínt.
Nem töltöttem el túl sok időt az üzletben, ez az egész 20 perc leforgása alatt történt. Megtudakoltam egy biztonsági őrtől, hogyan működik a kijutás. Azt mondta, álljak az ajtóhoz, a kollégák majd kiengednek. A zárva tartott ajtók túlsó felén vágyakozó tekintetek meredtek rám azoktól, akik helyhiány miatt nem élhették ki pénzköltési vágyaikat. Az élet küzdelem.
Felemelő érzés volt újra látni Nóri arcát. Csak annyit tudok írni, mint a nyári tábor végén:
Élményekkel tértünk vissza a szerkesztőségbe. Jövőre találkozunk ugyanitt…