Egyéb kategória

Reggeli és könyv is okozhat tömeghisztériát – Ezekért vagyunk képesek sorban állni

Csütörtök reggel kisebb ostromhangulat alakult ki a budapesti Vörösmarty téren, mikor végre megnyitotta kapuját a H&M, és ezzel elérhető közelségbe került a cég és a Balmain világmárka közös kollekciója. Sokan tették fel a kérdést: ezért emberek tényleg sorban álltak? Ezért pénzt adtak ki?! Igen, ahogy már sok más dologért is. Úgyhogy itt az idő, hogy szembenézzünk azzal, mi mindenért is őrültünk meg az elmúlt években.

vous - 2015.11.06.
Reggeli és könyv is okozhat tömeghisztériát – Ezekért vagyunk képesek sorban állni

Kár lenne tagadni, mindannyian álltunk már sorba, akár órákig is azért, hogy valahova bejussunk, megvegyük, megnézzük, kipróbáljuk vagy dedikáltassuk. A sorban állásnak megvan a maga pszichológiája, utáljuk, mégis csináljuk. Először is mi is azt akarjuk, ami a másiknak van. Elsőként szeretnénk hozzájutni, hogy villoghassunk vele, vagy egyszerűen nem szeretnénk lemaradni róla. Egy hosszú sor látványától pedig izgalomba jövünk. Mire várnak? Mi lehet annyira menő? Mi az, amit ők tudnak és én nem? Sokszor pedig a válasz annyira lehangoló, hogy csak ott állunk bambán és kibukik belőlünk: KOMOLYAN?!

„Ez egy kaland”

2013 – New York. Egy pék gondolt egyet és összeházasította a fánkot a croissant-nal, ennek a párosításnak a szerelemgyermeke: A CRONUT. A szinte éginek kiáltott mannáért pedig a helyiek megőrültek. Emberek képesek voltak hajnalban elzarándokolni a pékséghez, hogy órákon keresztül várják a nyitást és megkaparinthassanak legalább egyet a napi limitált adag – 200 darab – cronutból. És hogy miért?

Ez egy utazás, egy kaland. Végig kell állnod a sort, korán fel kell kelned, de mikor megkapod a cronutodat, az mindent megér. Tényleg nagyon finom.

– nyilatkozta akkor egy elszánt vásárló.

Hát ennyi a magyarázat. Csupán ennyi kell ahhoz, hogy egy reggeli tömeghisztériát váltson ki.

A mindent tudó telefon

Évek óta az egyik legnagyobb eseménynek számít, mikor az Apple új iPhone-t dob piacra. Mindannyiunk számára ismerős a kép: az igazán elszántak már napokkal előbb, hálózsákkal megérkeznek a bolthoz és számolják vissza a perceket, hogy a markukban felvillanjon a jól ismert alma logó. Az iPhone-os sorban állás már külön rendezvénnyé nőtte ki magát, a várakozás általában jó hangulatban telik, örökre szólónak tűnő barátságok alakulnak ki a sorstársak között, aztán mikor kinyílik az üzlet ajtaja elszabadul a pokol, és azok, akik végül elsőként szerzik meg a cuccot 15 perc hírnevet is kapnak hozzá.

Forrás:
pixabay

Én vagyok a jegyed

De vegyünk egy még frissebb példát. Elég egy kezetek ahhoz, hogy összeszámoljátok, október 19-én hány ismerősötök posztolta Facebookra, hogy megvan a jegye az új Star Wars-filmre, amit egyébként december 18-án mutatnak be? Hát ők voltak azok a szerencsések, akiknek sikerült a maguk oldalára állítaniuk azt az online rendszert, ami a rohamtól összeomlott.

Forrás:
Pixabay

Üdvözlet Roxfortból

A Harry Potter egyszerűen az irodalom iPhone-ja. A regények megjelenésekor világszerte kilométeres sorokban álltak az emberek éjjel a könyvesboltok előtt, hogy reggelre már elspoilerezhessék az új részt a kevésbé elszánt társaiknak. Az őrület azóta sem hagyott alább. A floridai Harry Potter vidámparkban naponta kígyóznak a sorok a bejutásért. Ha pedig már Roxfortban vannak, akkor mit számít az a plusz pár óra a tömött sorokban, hogy felülhessenek valamire? Vagy benézhessenek a kastély minden zugába, hátha valahol megtalálják azt az évekkel ezelőtt elkallódott levelet, ami nekik szólt arról, hogy megérettek arra, hogy Roxfortban tanuljanak? Na ugye!

Forrás:
flickr

A duplán botrányos kiállítás

Van az a helyzet, mikor a „tudásszomj” válik hipermenővé, mikor azért állnak sorba órákig emberek, hogy egy kiállítást láthassanak. Ilyen volt például a Bodies, az emberi testet a legapróbb részletekig bemutató tárlat, ami már a megnyitás előtt botrányt kavart. Hiszen elhunyt emberek testét állították ki. Ezt pedig MINDENKI látni akarta, vagy igazi kíváncsiságból, vagy azért, hogy megbotránkozhasson. Aztán Budapestre is megérkezett a széthájpolt kiállítás és 500 ezer (!) ember végül azon botránkozhatott meg, hogy nem jutott be rá. Meg is ismételték a kiállítást, négy évvel később.

Forrás:
AFP / Europress Fotóügynökség

Ez persze csak néhány extrém példa. A rajongásnak, egymás hisztérikus utánzásának és a sorban állás függőségnek nem lehet határt szabni. Ez utóbbit az is bizonyítja, hogy 2010-ben Kínában sikerült világrekordot felállítani WC-ért való sorban állásból.

Ajánlott cikkek