Egy ideig azzal magyaráztam a dolgot, hogy a bennem lévő láthatatlan feszültség az oka. Még egészen kicsi voltam, amikor fogadásból belenyúltam a kettőhúszba… oké, nem volt túl okos dolog, és máig nem akarom tudni, hogy a nálam nagyobb és eszesebb fiú miért biztatott erre. Belenyúltam, földhöz is vágott azonnal az áram. Mezítláb álltam a hideg betonon, csoda, hogy életben maradtam, sőt azon kívül, hogy keményen megütöttem magam a padlón és napokig zsibbadt az agyam, tulajdonképpen nem lett bajom. Nekem nem, na de a gépek…
Csak a gépek, azok fordultak ellenem, és én ezt bizony ahhoz az eseményhez kötöm. Megrángattam az oroszlán bajuszát, hát rendre móresre tanít.
A lánykollégiumban tudták, hogy nem szabad vasalót adni a kezembe, vagy be se kapcsolnak a kezem alatt, vagy túlforrósodnak. Egy esetben szó szerint „felforrt” a vasaló talpa. Bugyborékolt. Ma se tudjuk, mi történt vele.
Három automata mosógép irányítórendszere ment tönkre a kezem alatt az elmúlt 15 évben. Egy alkalommal a tisztességesen földelt és bekötött gép elektromos ívet húzott a kezemhez, pedig felé se nyúltam, éppen fogat mostam, a géptől legalább fél méterre álltam. A volt férjem majdnem elájult, amikor meglátta, mert azért az ilyen az álmoskönyv szerint se jelent jót. Rettegve nézte, mi történik, én meg észre se vettem, súroltam tovább a fogam.
A barátnőim azért hamar megtapasztalták, hogy csínján kell velem bánni, egy esetben felejtkezett csak el a legjobb barátném az óvatosságról: három gyerekét egyszerre kellett öltöztetnie, készülődött ő is sietve, hát a kezembe nyomta a hajszárítót, szárítsam gyorsan a legkisebb csemete haját. Két perc múlva visítva füstölt a készülék. Lecsapott az automata. Nem értettük, se előtte, se utána nem volt baja a hajszárítónak. De ellenállt már fodrászatban is elektromos búra az akaratnak. Ha én ültem alá, nem kapcsolt be, vagy csak hideg levegőt fújt a fejemre.
Volt apósom kitiltott a borospincéből. Nem a borát féltette, csak éppen tudta, ha megérintem a lámpakapcsolót, felszikrázik a villanykörte, aztán kiég. Cserélheti újra. Századszorra. Nem bántam nagyon a tiltást, amúgy se szerettem a homályos, pókhálós pincébe szaladni répáért, krumpliért.
A párom féltett botmixere se csípett engem, három perc alatt égett le, pedig esküszöm, szabályszerűen használtam, éppen csak vöröshagymát szabdaltam vele. Tél volt akkor, korán sötétedett, ő a padláson, és mivel a botmixer leégett, hát elizzott a biztosíték is. Vaksötétben mászott le szegény az ingatag létrán, szívdobogva és nem a mixerért aggódott, mert hiába szólongatott, én csendben lapítottam: a fenébe, miért történik velem mindig ez?
A gáztűzhely gyújtószikrája soha egyetlen készüléken se szikrázik fel, ha én szeretném, a sima ceruzaelemek élettartama pedig töredékére csökken, ha a kezembe veszem.
A televízió, a számítógép sincs biztonságban tőlem. Ma már a főszerkesztőm is tudja ezt, elég volt egyetlen látogatásom a lakásán ahhoz, hogy újra kelljen programoztatnia a televízióját. Pedig esküszöm, csak a kezembe vettem a távirányítót, be se kapcsoltam. És persze a nappali összes izzója kiégett az ottlétem alatt.
Bocs, Eszter, így utólag is, szólnom kellett volna előre, hogy vegyél gyertyát.
A legfrissebb eset múlt csütörtökön történt. Hosszú hétvégi nagybevásárlás után egy üzletközpontban az önkiszolgáló pénztár egyik gépét választottam. Hiba volt, minden lehúzott tétel után elakadt a rendszer, mást mutatott a mérleg, mint a valóság és folyton azt jelezte, hogy csalni, netán lopni akarok. Amikor a hetedik mérlegelés is mellé szaladt, a segítő személyzet elvesztette a türelmét. Vad tekintettel kivette a kezemből az irányítást, hogy majd ő megmutatja, de addigra a pénztárgép kiakadt végleg. Ellenem fordult. Elakadt. Fennakadt rajtam. Pedig nem is bántottam.
Ártatlan vagyok. De ki hiszi ezt el nekem?
