Egyéb kategória

5 ok, amiért jó hideg vízzel zuhanyozni

Szerintem ti is csak akkor zuhanyoztatok hideg vízzel, ha ti kerültetek sorra utoljára a fürdőben, vagy áramszünet volt. Csakis vészhelyzetben – legalábbis mostanáig. Kiderült ugyanis, hogy a hideg víztől nemcsak szebbek, de boldogabbak is leszünk!
vous - 2015.10.17.
5 ok, amiért jó hideg vízzel zuhanyozni

Tudom, itt az ősz, lassan a tél is, nem könnyű rávenni magunkat a hideg zuhanyra, pedig higgyétek el, megéri. Csak öt perc az egész, aztán már bújhattok is bele a pihe-puha köntösötökbe!

Íme a hideg zuhany 5 legnagyobb előnye:

Boldogabbak lesztek tőle

A hideg víz növeli a béta-endorfin és a noradrenalin szintjét a vérben és az agyban, ami lényegében antidepresszánsként hat a hangulatotokra. Egy tanulmány is megállapította, hogy egy 2-3 perces hideg zuhanytól tartósan boldogabbak lehettek – írja a womenshealthmag.com.

Csökkenti az izomláz fájdalmának mértékét

Egy kemény edzés után előfordul, hogy izomlázunk lesz. Na, ilyenkor érdemes egy rövid hideg zuhanyt venni. Hogy miért? Ha öt percig hideg vizet engedtek a fájó izomra, akkor enyhülni fog a fájdalom. Ez annak köszönhető, hogy a hideg víz következtében megnövekedett véráramlás javítja a sérült izomszövetet, mert a vér olyan tápanyagokat tartalmaz, melyek segítik a gyógyulását.

Forrás:
pixabay.com

Szebbé teszi a bőrötöket

Gyönyörű bőrt varázsolhattok magatoknak, ha először meleg vizet engedtek, majd a fürdés végén hideg vízzel „öblítitek” át a testeteket. A hideg víz ugyanis összehúzza a bőrt és a pórusokat, eltünteti a bőrpírt, valamint csökkenti a duzzanatokat – például a szem alatti táskák eltüntetésére szuper megoldás. Sőt, nemcsak a bőrötöket teszi lágyabbá és fényesebbé, de ennek köszönhetően a sminketek is tartósabb lesz.

Fényes lesz tőle a hajatok

Óriási szívességet tesztek a hajatoknak, ha hideg vízzel mossátok meg. Egy pár perces jeges hajmosás ugyanis sokkal simábbá és fényesebbé varázsolja a hajat.

Oldja a stresszt

Ha hideg vízzel mossátok meg az arcotokat, az nagyon megnyugtató, mivel lassítja a szívverést. Sőt, egy tanulmány is bebizonyította, hogy azok, akik rendszeresen úsznak hideg vízben, sokkal kevésbé lesznek stresszesek.

Szóval, csajok, vegyetek egy nagy levegőt, és irány a hideg zuhany!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.