Egyéb kategória

„Az egyetlen tetoválásomat egy szerelem miatt csináltattam” – Miért varratnak a magyar fiatalok?

Mai világunkban kiemelt szerepet kap az esztétikum és saját egyéniségünk kihangsúlyozása, így a tetováltatás reneszánszát éli. Annak ellenére, hogy a mai napig vitatott témának számít és sokszor a felszínes megítélés áldozata. Pedig megértéséhez a legrövidebb út, ha megismerjük a mögötte húzódó szándékot.

vous - 2015.10.10.
„Az egyetlen tetoválásomat egy szerelem miatt csináltattam” – Miért varratnak a magyar fiatalok?

Sokak szerint az tetováltat, aki nem tudja, kicsoda, egyfajta útkeresést él át, bolyong a semmiben, és igyekszik belekapaszkodni egy szembejövő eszmébe, vallásba, szubkultúrába. Azt várja, saját maga helyett az építsen neki személyiséget. Stabilitását és hovatartozását bizonygatva jeleket tetováltat magára, így üzenve környezetének.

Egy tetoválás készítése viszont nem keresgélés, sokkal inkább döntéshozatal, amire életünk végéig visszaemlékezünk. Akárhányszor rápillantunk, újra átértékelhetjük és felülbírálhatjuk a döntésünket, számon tartva ezzel jellemünk változását.

Az első tetoválás elkészítését fiatalkorban sokszor az ellenállás motiválja.

Lázadásként és saját függetlenségünk kinyilatkoztatásaként varratunk magunkra, így különböztetve meg magunkat másoktól, a szüleinktől, a társainktól és az egész világtól.

A személyiség fejlődése során kialakul az igény saját individuumunk megerősítésére, így a tetoválás eszköz lehet arra, hogy kiemeljük bizonyos tulajdonságainkat, fontosnak tartott döntéseinket, ezzel zárva le egy belső vitát, és felkészítve magunkat a továbblépésre.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a tetoválás segíti át az embert bizonyos élethelyzeti krízis utáni nehézségeken, ez a pszichológiában ismert mechanizmus, miszerint a kontroll visszaszerzése segíthet a lelki válság leküzdésében, ami jelen esetben a testük fölötti kizárólagos uralmat jelenti, azt tehetnek vele, amit csak akarnak, megörökíthetnek rajta egy személyes élményt, ezáltal felülkerekedve azon.

Természetesen sokan csupán esztétikai szempontokat tartanak szem előtt, vonzóbbak és figyelemfelkeltőbbek kívánnak lenni, mások szimpátiájukat fejezik ki bizonyos eszmék iránt, vannak, akik vallási meggyőződésükben erősítik magukat, és kutatások igazolják, hogy egyeseknél függőség alakulhat ki a tetováltatás iránt.

Mindenesetre, akár lázadásból, akár esztétikai okokból vagy identitásunk megerősítése céljából készül a tetoválás, a motiváció megismerése mindig feltölti azt tartalommal, így nyer értelmet, csupán ránézésre nem ítélkezhetünk felette.

Panni

„A betűtípust én szerkesztettem össze, találtam ki, és terveztem olyanná, hogy képszerű hatása legyen inkább a feliratnak, ne csak sima felirat. A latin 'manere fortis' kifejezés magyarul azt jelenti: 'maradj erős'. Ez egyfajta ösztönzés nekem. Más jelentése nincs. Azért nem angolul lett, mert mindenki azt varratja magára, hogy stay strong, illetve szebb is a csengése, komolyabb.”

Forrás:
Szabó Solya

Berci

„Az első tetoválásomat még 16 évesen, azaz tíz éve készítettem. Akkoriban meg voltunk őrülve a kaliforniai Famous Stars & Straps márkáért, melynek jellegzetes logóját egy B-vel kiegészítve viselem a lábamon. Így a két betű kiadja a monogramomat.”

Forrás:
Szabó Solya

Dani

„A kezemen lévő portrék azon, számomra meghatározó rendezőket ábrázolják, akik munkássága nagyban befolyásolta a filmekhez fűződő intim viszonyomat.”

Forrás:
Szabó Solya

Imi

„A fekete mandala a gyász és a titok színe, mikor csináltattam, az éltemet talán pont ez a két érzés töltötte ki leginkább, megtisztító hatású volt ezt egy tetoválás rítusában kiélni. Lényegében csak fekete színnel varratok magamra, szóval ez adott volt, de a remek geometrikus formákért hatalmas köszönet a tetoválómnak, Overmindink-nek!”

Forrás:
Szabó Solya

Marina

„Van több tetoválásom is, de ennél a tetoválásomnál egyszerűen csak annyit szerettem volna, hogy egy szép és dekoratív minta legyen, amit ékszerként tudok viselni. Azért választottam mandalát, mert szerintem nagyon gyönyörűek, nagyon tetszik, hogy ennyire összetettek. Emellett az is idekapcsolódik, hogy nagyon nagy vágyam, hogy eljussak Tibetbe.”

Forrás:
Szabó Solya

Edina

„Tömör életfilozófia: aki menni akar, menjen!”

Forrás:
Szabó Solya

Tomi

„Jelentése: tökéletes nyugalom. Minden okkal történik. A felesleges félelmek, szorongások elengedése. Valamint emlékeztető arra, hogy ne vegyem magam túl komolyan. A felgyorsult világban is törekedjek a lelki béke megőrzésére, a nyugalomra.”

Forrás:
Szabó Solya

Sophie

„Ez az egyetlen tetoválásom van, amit 16 évesen, szerelemből csináltattam. A srác dél-afrikai volt, de Izraelben ismerkedtünk meg, ahol egy gimibe jártunk. Együtt csináltattuk meg a tetoválásainkat, hogy megpecsételjük vele az akkor soha nem múlónak tűnő – egyébként plátói! – szerelmünket. Én aznap repültem haza két hétre szünetre, ez idő alatt őt pedig kirúgták a suliból, és hazaküldték Fokvárosba. Soha többé nem találkoztam vele.”

Forrás:
Szabó Solya

Solya

„Joy Division, David Bowie, Flogging Molly… jelenleg ők foglalnak helyet a jobb alkaromon. Mert amíg zene van, addig baj nincs.”

Forrás:
Szabó Solya
Ajánlott cikkek