Egyéb kategória

A Got Talent történetének TOP 10 legjobb produkciója

Már nem kell tovább várnunk, hogy végre elinduljon az év legígéretesebbnek tűnő tehetségkutatója, a Hungary's Got Talent. Mivel itthon most mutatják be először ezt a műsort, összegyűjtöttem nektek, hogy nagyjából mire is számíthatunk!
vous - 2015.10.10.
A Got Talent történetének TOP 10 legjobb produkciója

Jó pár hétre előre beírhatjátok a naptárba a szombat esti programotokat, hiszen ma végre elindul a Hungary’s Got Talent, ami biztosan nézők ezreit ülteti majd a képernyő elé. A show házigazdája Sebestyén Balázs és Dombóvári István lesz, úgyhogy humorból biztosan nem lesz hiány! A zsűrit pedig Horgas Eszter, Kovács Patrícia, Csuja Imre és Linczényi Márkó alkotja – utóbbi miatt lesz kiben gyönyörködnünk is.

A formátum 2006-ban került először képernyőre, Amerikában, ahol hamar a közönség kedvence lett, így azóta is egyre több ország veszi át a műsort. Most pedig összegyűjtöttem nektek a Got Talent történetének azt a 10 pillanatát, mikor még Simon Cowell szava is elállt!

10. Kenichi Ebina, a robotember

A nyolcadik szezon nyertese.

9. Paddy, a 80 éves néni elképesztő tánca

8. Choi, a hajléktalan fiú

A Korea’s Got Talent második helyezettje.

7. Ashleigh és Pudsey hihetetlenül cuki produkciója

A 2012-es Got Talent nyertesei.

6. Charlotte és Jonathan megható duettje

A 2012-es Got Talent második helyezettjei.

5. Maia Gough, a 12 éves kislány

4. Bars és Melody saját dala

3. Darcy Oake lélegzetelállító bűvészprodukciója

2. Connie Talbot, aki mosolyával és énektudásával levette a zsűrit a lábáról

A 2007-es Britain’s Got Talent második helyezettje.

1. A legnagyobb kedvencünk és büszkeségünk: Attraction

A 2013-as Britain’s Got Talent magyar nyertesei.

De a vasárnapi programról se felejtkezzetek meg! Tudjátok, este Sztárban sztár!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.