Ahhoz, hogy az Instagram megengedje a topleszképek megjelenését, az Apple-nek feljebb kellene tennie a minimál korhatárt 12-ről 17-re, ami ugye a tinédzser felhasználók miatt elképzelhetetlen. Ha az Instagram ellenszegülne, akkor eltűnne az alkalmazásaink közül, az Apple letörölné. Higgyétek el, megtennék, Rihannát is kitiltották a meztelenkedős képei miatt, azt pedig csodálom, hogy Miley még fent van, bár az ő képeiből is töröltek már néhányat.
A hivatalos szabályzat szerint azt a képet, amit gyereknek, a szüleiteknek, a főnökötöknek nem mutatnátok meg, ne töltsétek fel az Instára, ha mégis így tesztek, akkor azt törlik, sőt könnyen kitilthatnak benneteket is. S hogy mi a tilos? A felnőtt tartalom, a meztelenség, a mellbimbó főben járó bűnnek számítanak, ám ha mellműtét hegeit mutatnátok meg a világnak, vagy a szoptatást, azt fel szabad tölteni.
A felhasználók kampányolnak a mellbimbók szabadságáért, csak úgy özönlenek a képek, ha a #freethenipple hashtagre kerestek. Én ugyan nem értem, mire fel ez a hajcihő, nekem eszem ágában sincs kirakni a mellem közösségi oldalra, mindenesetre kétlem, hogy ennek a kampánynak lesz bármilyen pozitív eredménye, bár régóta tart. Erről már írtunk nektek, mikor Naomi Campbell is kiállt szexi fotójával a a FreeTheNipple mozgalom mellett.
A kampány támogatói, a GoTopless csoport aktivistái augusztusban New York utcáira özönlöttek félmeztelenül, hogy hirdessék a mellbimbók szabadságát, leginkább meg azt, hogy ha már a pasiknak teljesen oké félmeztelenül flangálni és fotózkodni, akkor a nőknek is legyen szabad.
Ti mit gondoltok erről?
.