Egyéb kategória

Egymást hordják a modellek a kifutón – szó szerint

Mikor kifutós cikkeket olvasok, vagy épp nevetek szegény modelleken, akik esnek-kelnek, mert járni nem bírnak a divattervező által megálmodott cipőkben, mindig értetlenül állok a dolog előtt. Egyrészt azért, mert nem értem, miért kell a modelleket kínozni. Másrészt pedig csak meredten bámulok a képekre és azon gondolkozom, kik azok, akik ezeket a kreációkat felveszik majd egyáltalán.
vous - 2015.10.02.
Egymást hordják a modellek a kifutón – szó szerint

Szerintem még az igazi divatimádók sem fogják érteni ezt a fajta gondolkodást. Rick Owen 2016-os tavaszi kollekciója, ha a ruhák miatt nem is, de a kifutón történtek miatt biztos, hogy nagy port kavart. Legalábbis megdöbbenés szintjén tuti. A modellek szó szerint egymáson hordták a másikat. Az egyikük fejjel lefelé, a másikuk így vagy úgy, de teljesen rá volt csimpaszkodva szegény áldozatára, akinek bizony cipelnie kellett őket.

Oké, hogy a modellek amúgy is bőven 50 kiló alatt vannak, de hogy a bemutató alatt jó pár izmukat meg kellett dolgoztatniuk, az is biztos. De elég a szóból, a képek önmagukért beszélnek. Én pedig továbbra is csak értetlenül állok az ügy előtt.

Such a clever concept. #rickowens #pfw #fashionweek #ss16

Hilary (@hilary.dietu) által közzétett fénykép,

Turning head over heels at #RICKOWENS #SS16 #pfw || #lescreateurs #montreal #womensfashion

Les Créateurs (@lescreateurs) által közzétett fénykép,

RICK OWENS // Spring Summer 2016 #RickOwens #PFW @rickowensonline

JOSEPH (@josephfashion) által közzétett fénykép,

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.