Egyéb kategória

5 figyelmeztető jel, hogy a kapcsolatotok vékony jégen táncol

Szeretitek a párotokat, de elbizonytalanodtatok abban, hogy ez még mindig szerelem-e. Egyre több a veszekedés, és egyre kevesebb a boldog pillanat. A legtöbbször úgy beszélgettek, akár két idegen. Mi történhetett? Aggódnotok kellene?

vous - 2015.09.19.
5 figyelmeztető jel, hogy a kapcsolatotok vékony jégen táncol

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, nehéz időszakok. Arról már korábban írtunk, hogy miért nem érdemes rögtön feladni azt, ami nem megy, és arról is, melyik három kérdést kell feltenni magatoknak, mielőtt szakítanátok. Most összegyűjtöttük az öt jelét annak, ha tényleg komoly a baj. A jó hír viszont, hogy még ekkor sem késő megmenteni a kapcsolatot, ha igazán azt szeretnétek!

Íme, 5 figyelmeztető jel, hogy a kapcsolatotok válságban van:

Úgy érzed, boldogabb lehetnél valaki mással

Talán nem akkora baj, ha néha felmerül bennetek ez az érzés, szerintem minden kapcsolatban élő ember elgondolkozott már rajta a nehezebb időkben. De valamiért nektek pont ez az ember kellett, valamiért egyszer úgy gondoltátok, boldoggá tud tenni titeket. Emlékeztessétek magatokat arra, hogy miért szerettetek bele a párotokba, hogy miket szerettek benne a legjobban. Töltsetek kicsit több időt együtt, filmezzetek, sétáljatok, vagy menjetek el étterembe – éljétek át újra azokat a dolgokat, amik összehoztak benneteket.

Már nem bízol benne

A bizalom helyreáll, csak egy kis idő kell hozzá, és az, hogy a kapcsolatotokra összpontosítsatok. Ez az alapja egy hosszú távú kapcsolatnak, de gyakran nehéz helyrehozni szakember segítsége nélkül. Ha úgy érzitek, egyedül nem megy, keressetek fel egy tanácsadót!

Szinte nem is beszélgettek egymással

Forrás:
pixabay.com

Itt az ideje átértékelnetek a dolgokat! Ha mostanában túl sokat dolgoztatok, nagyon lefoglalt az új hobbitok vagy a gyerekek, akkor most szánjatok egy kis időt a partneretekre is.

Úgy érzed, nem tudod vele megbeszélni a kényes témákat

Amikor legutóbb felhoztatok egy kényes témát hatalmas veszekedés lett belőle? Ez annak a jele, hogy meg kell tanulnotok kifejezni az érzéseiteket anélkül, hogy a másikat megbántanátok.

Összehasonlítod a kapcsolatod másokéval

Ha azon kapjátok magatokat, hogy mások kapcsolatával hasonlítjátok össze a sajátotokat, akkor az azt jelenti, hogy a párotok nem elégíti ki az igényeiteket. Például, ha irigylitek, hogy a barátnőtökkel milyen türelmes a pasija, akkor nyilván ti is azt szeretnétek, hogy türelmesebbek legyenek veletek. Beszéljetek erről a párotokkal, de hagyjátok abba az összehasonlítást – minden kapcsolat más, mindegyiknek megvannak a saját problémái.

10 extra tipp, hogy felmelegítsétek a kapcsolatot:

  • Ne feküdjetek le dühösen!
  • Készítsetek bakancslistát együtt!
  • Próbáljatok ki valami újat a hálószobában!
  • Mondjátok többet, hogy "szeretlek"!
  • Hagyjatok cuki üzeneteket a lakásán!
  • Vigyétek neki ágyba a reggelit!
  • Csípjétek ki magatokat és menjetek el szórakozni!
  • Öleljétek meg egymást többször!
  • Kezdjetek el együtt egy új hobbit!
  • Flörtöljetek egymással!

Ajánlott cikkek