Egészséges mezítláb
Kertes házban nőttem fel, imádtam a friss, zöld füvön mezítláb rohangálni. Mai napig elfelejtek papucsot felvenni, és szívesen leveszem a cipőmet, ha parkban járok vagy szökőkutat látok. Ha nem lenne ilyen hideg a kő itthon, a mamuszomnak is búcsút mondanék.
Érző talpak
Manapság ritkán járunk mezítláb, a meztelen talpunkkal nem érzékeljük a földet, pedig ennek több szempontból is gyógyereje van. Fizikailag az, hogy a talp izmai másként mozognak cipő nélkül.
Erősödnek a szalagok és a lábizmok, a sarok helyett a talppárnákra helyeződik a súly, a vádli izmai jobban átmozgatódnak, ez utóbbi a visszerekre is jótékony hatással van.
Csökkenhetnek a hát fájdalmai, javulhat a tartás, mindez persze a rendszeres mezítláb járástól. Ha elvonatkoztatunk a fizikaitól, akkor a földdel való találkozásnak egyéb jelentősége is lehet. Ahogy a kifejezés is mondja: találkozunk a földdel, vagyis a mezítláb járás leföldel. Közelebb érezzük magunkat az anyatermészethez, ami biztonságérzetünket növelheti. Van ennek persze tudományos magyarázata is, légyszi, ezt most ne kérdezzétek, ionokról, negatív és pozitív töltésekről – a lényeg szerintem úgyis az érzés, amit átélünk közben.
Valahogy közelebb kerülünk ahhoz, mit jelent ezen a csodás földön embernek lenni.
Élményem a tabajdi mezítlábas parkban
Egyik péntek délután fogtuk magunkat a barátnőmmel, és tettünk egy kirándulást a Budapesttől körülbelül 40 kilométerre, az idilli Váli-völgyben lévő Tabajdra. Szeretek utazni, valójában imádok elszabadulni a városból.
A park bejáratánál le is kaptam a cipőmet, és nekiindultam a felfedezőtúrának, izgatottan, mint egy gyerek.
Köveken, szárított kukoricacsöveken, érdes, szúrós és egyéb anyagokon, kőzeteken sétáltunk fél órán keresztül.
Valami új
Nagyjából ennyi idő, amíg az ember végigjárja. Éreztem közben, hogy ezek az új érzékelések az agyamban új pályákat nyitnak. Tudom, ezek most nagy szavak, de én hiszek abban, hogy ennyi is elég, hogy táguljon a világ – mint amikor új ízeket kóstolunk, az addig ismeretlen fűszerek új hangulatot teremtenek bennünk.
Az iszapos patakba nemigen akartam bemenni, picit már hideg is volt, tudniillik késő délután jártunk arra, de lábujjammal megmártóztam benne. Izgi, ahogy a lábujjak között az iszap átfurakodik, szokni kell az érzést. Félretenni, hogy gusztustalan, és simán megtapasztalni.
Volt, hogy kellemetlen volt a felület, mondhatnám, egy-két élesebb kövön fájdalmas volt végigjárni.
Viszonylag jól bírom a fájdalmat, és jótékony hatását is elismerem, sőt, szerintem sokszor hagyni kell fájni, mert abból megdöbbentő dolgok születhetnek.
Nem mesélem el az egészet, hiszen akkor Nektek nem lesz élmény. Felfrissített ez a kis séta, jót mókáztunk, szép naplementét is láttunk. A vidék mesebeli.
Mindenképp ajánlom, főleg most ősz elején, még az utolsó jó időben. Gyerekekkel, magatokkal, barátokkal, szülőkkel, akár nagyszülőkkel, akik még fittebbek. Jó kis családi program. Ha Budapest felé mentek haza, álljatok meg Etyeken enni egy finomat!
