Egyéb kategória

Zöld falu és elhagyott autók – Elképesztő helyek, ahol újra a természet uralkodik

Néha elfelejtjük, milyen nagy hatalma van a természetnek. Azt, hogy mennyire gyönyörű, és hogy milyen hihetetlen ereje van. Erősebb, mint bármi. Képes építeni, formálni, de rombolni is. Sakkban tart minket.
vous - 2015.09.11.
Zöld falu és elhagyott autók – Elképesztő helyek, ahol újra a természet uralkodik

Elképesztő, hogy az ember alkotta építményeket is milyen könnyen képes visszavenni és újra hatalma alá keríteni. A következő képek magukért beszélnek.

A zöld falu

Ez a Kínában található aprócska halászfalu, Goki egykor nyüzsgött a szorgos halászoktól, akik itt keresték meg a kenyérrevalót. Azonban a földrajzi és gazdasági körülmények megváltoztak, így Goki – több népes faluval együtt – lakatlanná vált. Az egykor családok lakta házakat mára teljesen beborította a növényzet. Mintha csak a földből nőtt volna ki.

A földi mennyország

Forrás:
Zhenxuan

Ez a hatalmas templom, az Angkorvat egy ma is működő vallási központ, amely Kambodzsa jelképévé vált. A 12. században építették azzal a céllal, hogy lehozzák a mennyországot a földre. A növények nyújtózkodó gyökerei azonban a mai napig benövik és elpusztítják a templom egy részét.

Egy virágba borult állomás

Forrás:
Pietro Bevilacqua

A párizsi vasút 1934 óta le van zárva, nem közlekednek rajta vonatok. Mostanra rózsaszínben pompázó, illatos virágok borították be az egészet. Pont, mint a mesében!

A növény borította malom

Forrás:
MESSYNESSY

Olaszországban, Sorrentóban található a „malmok völgye”. A sűrű növényzet között egy régi malom bújik meg, ahol a ‘900-as években a lisztet készítették. Azonban az emelkedő páratartalom miatt a dolgozók kénytelenek voltak elhagyni a helyet.

Ahol mindig dugó van

Forrás:
Jason Wallace

Az, hogy hogyan kerültek a belgiumi erdő közepére az autók, mai napig rejtély. Egy legenda szerint amerikai katonák hagyták itt őket. Mikor véget ért a II. világháború, és végre hazamehettek, rájöttek, hogy a járműveiket nem vihetik magukkal. Ez a kisváros, Chatillon tökéletes búvóhelynek tűnt az autók számára, hiszen dombok és hatalmas fák vették körül. A járművekért azonban sosem jöttek vissza.

Az orosz halászfalu maradványai

Forrás:
Rosanne de Lange

Ezeket a házakat régen orosz halászok lakták, de miután a Szovjetunió megszűnt létezni, gyakorlatilag gazdaságilag feleslegessé váltak. Az itt élők ezért elhagyták otthonaikat, melyeket mára a természet szinte teljesen elpusztított.

Forrás:
englishrussia
Címkék: #ember #természet
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
Otthon
Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
vous - 2024.06.29.
Itt a nyár, a hőség, mégsem szeretnénk egész nap a klímát használni. Jó ötletnek tűnik kinyitni az ablakot és szinte tárva-nyitva hagyni a lakást, házat, de ez sem mindig megoldás. A privátszféra sem utolsó szempont ugyanis. Szerencsére csökkenthetjük úgy is a lakás hőmérsékletét, hogy nem kell folyamatosan klímázni, és a magánéletünket is megvédhetjük a kíváncsi szemektől.