Egyéb kategória

Ilyen uzsonnásdobozt ti is szívesen vinnétek munkába!

Ha van valami, amit a Japánoktól nagyon szeretnék eltanulni, az az aprólékosság, gondos munka, ahogyan a bento uzsonnásdobozaikat töltik meg pici falatokkal. E hagyomány mögött mindössze az áll, hogy ne együnk gyorskaját, hanem otthon készített, finom, egészséges ételeket fogyasszunk. Ez azért is jó, mert a dobozokban kis adagok vannak egymás mellett, melyek sokfélék, így az előző napi maradékot is könnyedén el lehet vinni uzsonnára vagy ebédre.

vous - 2015.08.24.
Ilyen uzsonnásdobozt ti is szívesen vinnétek munkába!

A japánoknál az uzsonnásdoboz-„művészet” már külön iparággá nőtte ki magát, és rengeteg gyerek, férj, feleség veszi elő a munkában ezt a hordozót, ami lehet fémből, fából, műanyagból, és lehet egyszintes, de emeletes is. Ezt a dobozt belekötik még egy kendőbe, azaz úgynevezett furoshikibe is, aminek a négy sarkát összekötik, mint afféle batyut, és így viszik magukkal.

A dobozon belül pedig rizsgombócok, gyümölcsök, rákok lapulnak meg, gondosan kidíszítve, elhelyezve egymás mellé. Ennek külön technikája van. Persze ma már ez is több irányvonalra szakadt, állatokat, Hello Kitty figurákat is készítenek, de az eredeti, hagyományos vonalban nincs ilyen. Hobbinak viszont kiváló, aki szeret játszani az étellel (mondjuk én), annak jó időtöltés lehet egy ilyen uzsicsomag mókás, esztétikus összekészítése.

Ez például egy egyszerűbb uzsonna, de itt is vágnak, szaggatnak, ragasztanak – elképesztő!

Arra, hogy mi kerülhet bele, nincs szabály, abszolút a fantáziátokra van bízva. Lehet desszert, főétel, szendvics. Csak látszódjon rajta, hogy mosolyog. Íme néhány inspiráció:

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
Otthon
Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
vous - 2025.03.19.
Egy jól megszervezett kerti parti felejthetetlen élményt nyújthat a barátoknak és a családnak. Legyen szó születésnapról, nyári grillezésről vagy csak egy kötetlen baráti összejövetelről, a megfelelő előkészületek és kreatív ötletek garantálják a sikert. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb tippeket, hogy a te kerti partid is emlékezetes legyen.