Egyéb kategória

Ennél menőbb meglepetésbulit el sem tudunk képzelni!

Már annyira elcsépeltnek érzem a titokban szervezett születésnapok műfaját, hogy rendszeresen meghirdetem a saját zsúromat előre, nehogy valaki ilyet szervezzen nekem. Most mégis egy olyan születésnapon voltam, ami visszaadta a hitem abban, hogy vannak még jó meglepetések.
vous - 2015.08.11.
Ennél menőbb meglepetésbulit el sem tudunk képzelni!

Történt ugyanis, hogy az egyik ismerősöm 50 éves lett, egy ilyen születésnapot pedig meg kell ünnepelni, nem is akárhogyan. Mivel volt egy olyan, konkrétan az éj leple alatt látott álma, hogy egy elhagyott fagyiskocsiból végtelen számra mérheti a fagylaltot, természetes volt, hogy ebből kell kiindulnia az ünneplésnek. Mindenféle titkos úton-módon összeszerveződtünk és elintéztük neki, hogy beállhasson egy fagyispultba és Bagamérit is maga mögé utasíthassa.

Egy Etele téri cukrászdának megtetszett az ötlet. Mivel minden szükséges egészségügyi papír megvolt hozzá, és az egyéb hivatalos dokumentumokat is sikerült elintézni, belementek, hogy náluk rendezzük meg a bulit. Az ünnepelt tényleg semmit nem sejtett abból, mi folyik a háta mögött. Csak azt tudta, hogy egy délután a gyerekei elviszik fagyizni. Mikor odaértek a műintézményhez, éppen véletlenül ki volt írva egy táblára, hogy eladót felvesznek. A születésnaposunkat a gyerekei rábeszélték, hogy próbálja meg, és a legnagyobb meglepetésére azonnal fel is vették. A gyors betanítás után pedig ünneplők hada rohamozta meg a cukrászdát, hogy elnyaljon egy fagyit a tiszteletére. Ez pedig – ki merem jelenteni – az év eddigi legjobb meglepetése volt!

Nektek volt emlékezetes meglepetésbulitok? Osszátok meg velünk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.