Ugye ti is felkapjátok a fejeteket, ha a barátnőtök, a kollégátok vagy az a csaj a buszmegállóból egyszer csak levágatja a haját. Az is lehet, hogy megbeszélitek egy másik ismerősötökkel, barátotokkal. Ugyanezt csináljuk mi is, ha egy sztár dönt a változtatás mellett. Csak mi meg is írjuk. A legviccesebb az, hogy 1927-ben ugyanezt csináltuk volna.
Divatújságíróként, beauty- és divatcikkekért felelős szerkesztőként hamar megtanultam, mi érdekli a legjobban a női olvasókat. Befestette. Levágatta. Drasztikusan megváltoztatta. Ezek voltak a hívószavak, amelyekkel nemcsak a főszerkesztőmet győztem meg arról, hogy érzem a divatbulvárt, hanem az olvasókat is: érdemes lekattintani azt, amit írtam.
A csel az volt, hogy a felszínesnek tűnő bulvárhír köntösébe sokszor komoly írásokat, szórakoztató bejegyzéseket csomagoltam, vagy divattörténeti kalandozásaimra tettem színes masnit – hátha így könnyebben eljut az olvasókhoz az, amiről valójában írni szeretnék és szeretek. Azt reméltem, hogy aki kattint, azt néhány sor után meg tudom győzni, hogy olvasson is. Jót. Kapjon olyan cikket, amire sokáig emlékszik, amit szeret, vagy amivel éppen szívesen vitázik. (Nem mondom, volt, amikor túllőttem a célon, és csupasz fenekű bálozókkal népszerűsítettem a Napóleon kora előtti francia divatot.)
A pletyka (így a bulvár és a divatbulvár is) az emberi élet része a kezdetektől fogva. A nők és a férfiak is pletykálnak, csak teljesen másképp. Már csak azért is, mert a kommunikációjuk iránya is ellentétes. „A nők mindig az egyeditől indítanak, onnan közelítenek az általános felé. Például, hogy milyen rövid szoknya volt ma az Erikán, igen, a fiatalok manapság ilyet hordanak, mert persze ez tetszik a pasiknak” – hozza fel példának Szvetelszky Zsuzsa pletykakutató, akivel Mariann készített interjút – itt olvashatjátok is. A kutatónő hozhatott volna más példát is, mégis a divat jutott eszébe.
Mert mi, nők ilyenek vagyunk. Megnézzük a másikat, megállapítjuk, milyen a haja, a sminkje, és erről beszélünk is. Elmeséljük. És el is olvassuk. Ha pedig egy sokak által ismert ember lesz a saját stylistja vagy fodrásza áldozata, vagy csinál valami olyat, amit mindenki követni akar, akkor arról mindenki beszélni fog. Az pedig az online újságírás világában sok kattintást eredményez.
A baj akkor van, ha az olvasó csalódik, és nem azt kapja, amire kattintott. Képzeljétek el azt a szituációt, amikor egy szerkesztőség fele azon rágódik, hogy akkor azok most ősz tincsek Angelina Jolie hajába, vagy olyanok a fények, hogy ősznek néz ki. Ha azt mondom, az a szerkesztőség éppen az uborkaszezon közepén tanakodott minderről, szerintetek melyik verzió nyert?
Ma a régen minden jobb volt korszakát éljük, így valószínűleg azt gondoljátok, mennyivel jobb volt mindenkinek, amíg nem volt mondjuk egy Tóth Gabink, aki havonta váltogatja a frizuráját, vagy nem kellett Miley Cyrus színes hónaljkutyájáról beszámolni. Úgysem érdekelt volna senkit! Ahogy az sem, hogy ki, kivel, merre jár, és mindeközben mit visel. Na persze! A divatot diktáló nők és férfiak ruházatáról, hajviseletéről egyenesen kötelező volt beszámolni. Honnan is tudhatták volna akkoriban, mit kell követni, mi a divat most! Tökéletes példát találtam erre a Huszadikszazad.hu oldalon.
1927-ben Fekete Irén „kiváló aradi színművésznő” frizuraváltása sokkolta az embereket – köztük a hajvágásról beszámolót készítő újságírót is. Fekete Irénnek ugyanis 150 centiméteres gyönyörű haja volt, amely „méltón versenyezhetett a heinei Loreley tündér hajzatával”, és amely 1927-ben a divat áldozata lett. A bubifrizura elterjedésére nagy hatással volt Coco Chanel, aki bár nem az első volt, aki levágatta a haját, de ő csinált belőle divatot, és a modelljei haját is rövidre vágatta. Bár Chanel Párizsban diktált, a trendekre Aradon sem lehetett nemet mondani. Pedig…
„Ha Fekete Irén nem lenne olyan kitűnő drámai hősnő, e pompás fejdísze révén is fényesen megélhetett volna, mert már néhány évvel ezelőtt gazdag ajánlatott tett neki egy amerikai hajkenőcsgyáros, hogy induljon reklámkörútra az ő gyártmánya érdekében.
De Fekete Irén sokkal emelkedettebb ízlésű és sokkal inkább odanőtt a művészi hivatásához, semhogy reklámcikknek adta volna oda magát, a színháznál maradt és hogy mennyire fegyelmezett és odaadó hivatásával szemben, bizonyság rá, hogy pár nap előtt megadással hajtotta fejét a borbély ollója alá, hogy a divat parancsa szerint ő is bubis legyen.
Erről a hajlevágásról mint igazi szenzációról beszélnek most Arad kultúrvilágában” – szól a cikk, amely a művésznő nyilatkozatával folytatódik.
A divat terrorja késztetett hajam levágatására.
Egy színésznőnek – mondotta a legfrissebb bubis hősnő – nincsen szabad akarata, a közönség, a divat parancsolnak, és ő engedelmeskedik. A konty, a hosszú haj – sajnos – anachronizmussá lett, mint a krinolin vagy a fűző. Igazán furcsa lenne, ha nem venném ezt figyelembe és következetesen krinolint viselnék még ma is. Bizony nem volt könnyű dolog, amíg ez az elhatározás megérlelődött bennem. Sok szép emlékem fűződik e két hatalmas hajfonathoz, melynek most áldozatul kellett esnie. És nem is áll rosszul az új frizura, de két kilóval könnyebb lett a fejem…”
Jót mosolyogtam.
