Kutatások bizonyítják, hogy a vonzóbb emberek társadalmi előnyt élveznek, mivel sztereotíp gondolkozásunk miatt pozitív tulajdonságokat társítunk a szépséghez.

De vajon létezik-e egy általános szépségideál, akit minden ember kortól, nemtől függetlenül szépnek tart?

Az egyik legfontosabb vonzerő, amely minden kultúrában megtalálható: a szimmetria. A test kétoldali tulajdonságainak, mint például a végtagok, fülek vagy a szemek kialakulásához ugyanarra a génkészletre van szükség, tehát ha az egyedfejlődés során semmilyen káros anyag nem fejti ki hatását, akkor a szervezet teljesen szimmetrikus lesz. Ha azonban károsító tényezők (betegségek, stressz, táplálékhiány stb.) lépnek fel, akkor a fejlődés nem lesz tökéletesen szimmetrikus. Így tehát azért látjuk szebbnek, vagy azért részesítjük előnyben a párválasztás során a szimmetrikus partnereket, mert a fejlődési stabilitás képe öröklődik. Így talán ez az a „tulajdonság”, melynek vonzereje örök.

De néhányan állítják, hogy az arc szépségéről alkotott fogalmak is már biológiailag belénk vannak programozva. Erre bizonyíték, hogy a hat hónapos kisbabák – akiket még nem befolyásolnak a társadalmi vagy kulturális elvárások – is különbséget tesznek szép és nem szép arc között. Állítólag náluk a már említett szimmetria, az átlagosság és a szexuális dimorfizmus bizonyult biológiailag megalapozott szempontnak a szépség megítélése során. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egy női arcot annál szebbnek látunk, minél nőiesebb, egy férfi arcot pedig annál szebbnek látunk, minél férfiasabb. Ettől függetlenül a szépségeszmény más és más lehet az adott korokban, mert a festmények és szobrok nem az emberi ízlést, hanem az adott kor művészeti előírásait tükrözik. 

A nőideál ekkor a kis mellű, vékony, fiús testalkat volt. Coco Chanel ebben nagy szerepet játszott, hiszen ő és modelljei testesítették meg először ezt az alkatot, sőt a bubifrizurát is ők hozták divatba. Ezt egészítette ki az erős smink és a kényelmes ruhák, ez a nőalak a frissességet és a fiatalságot hirdette.

A ’30-as években Hollywood diktálta a divatot. A nők lesték az akkori filmcsillagok minden lépését és rájuk szerettek volna hasonlítani. Ilyen példakép volt Greta Garbo, akiről egyébként a kedvenc hosszúnyakú pulcsid a nevét kapta. Megmaradt a vékony és sportos testalkat igénye, de a csípő és a mellek is hangsúlyosak lettek.

Az ’50-es évek a „New Look”, vagyis az „Új Vonal” korszaka, amit Christian Dior alakított ki. Divatba jöttek a nőies idomok: a kerek mellek, a széles csípő és a karcsú derék számított szépnek. A kor legnagyobb nőideáljai Marilyn Monroe és Gina Lollobrigida voltak.

A ’60-as években újra visszatért a fiúsabb, vékony és törékeny alkat divatja. Twiggy, az első igazi szupermodell volt a kor abszolút nőideálja, hiszen nagyon vékony volt és hosszú lábai voltak, tökéletesen megfelelt az akkori elvárásoknak. Hatására világméretű fogyókúraláz vette kezdetét a nők körében. 

Nagyon fontossá vált maga az emberi test. Így az alakformálás és a testépítés mellett az öltözködéssel is igyekeztek kihangsúlyozni az alakjukat a nők, például nagy válltöméssel és hangsúlyos derékszabással. Az ideál az atletikus, mégis nőies nő párosulva átlagon felüli magassággal.

A ’90-es éveket a „tökéletes test” jellemezte. A kor üzenete az volt, hogy lényegtelen, hogyan, de felelj meg az elvárásoknak. A tökéletességre való törekvés volt a jellemző, megjelentek az étkezési zavarok, a túlzásba vitt diéták és a plasztikai műtétek. A nőideál a vékony testalkat volt, ami párosult az androgün stílussal, vagyis a férfias és nőies elemek keverésével.

És hogy ma milyen az ideális női testalkat? Lapos has, nagy mellek és formásan telt fenék, valamint különösen fontos az egészségesnek tűnő bőr. Ezeknek az elvárásoknak tökéletesen megfelel például Kim Kardashian.