Világ

Ide menjetek, ha a Balaton túl messze van

Jön a hétvégi kánikula és mindenki kétségbeesetten ül be az autóba, hogy meginduljon a Balatonra. Azért van pár hely Budapest környékén, ahova még érdemes lehet ellátogatni.
vous - 2015.07.17.
Ide menjetek, ha a Balaton túl messze van

Velencei-tó

Székesfehérvár büszkesége a nyaralóövezetéről elhíresült Velencei-tó, ahol pontosan ugyanolyan élményben lehet részünk, mint a Balatonnál. Talán kicsit olcsóbb, meg kevesebben járnak oda. Szóval nem kell egymás szájába ülni az amúgy ingyenes szabadstrandon Agárdon (vagy Gárdonyban). Ez azért elég jó érv ahhoz, hogy meglátogassátok.

Leányfalu

Kocsival körülbelül fél óra, tömegközlekedéssel (vagyis az egyetlen volánbusszal, ami arra jár) kicsit több, viszont megéri meglátogatni a leányfalui strandot, mert köztudottan elég messziről járnak oda strandolni az emberek, hogy fürödhessenek pár olyan medencében, ami pont ugyanolyan, mint három másik. De ez mégiscsak a “leányfalui strand”. És persze ott a szépséges Duna-part, mellette meg egy csomó étterem és kávézó meg palacsintázó: szinte már dobják is utánatok a lángost limonádéval.

Dunakeszi, Duna-part

Nem kell sokat kocsikázni, de még nagyon vonatozni sem azért, hogy szép látvány táruljon elénk. Ha a Margitsziget már kicsit unalmas, de szeretnétek víz közelében lenni, mindenképp látogassatok el az apróköves Duna-partra, ahonnan amúgy komp is jár, szóval Szentendrére is átruccanhattok egy kicsit. Ha tipikus láblógatósok vagytok és pont annyira szeretitek a vizet, mint én (szóval elég nézni és belerakni a lábam bokáig), akkor a Dunának ez a része tökéletes időtöltés számotokra!

Margitsziget

Oké, egy tősgyökeres budapestinek valószínűleg már halál unalmas és nincs benne semmi extra. Csak sok fa egy kupacban, körülötte meg folyik valami barna színű víz. De azért ne felejtsük, hogy a Margitszigeten van strand, lehet fagyizni, lehet napozni, van szökőkút, ami még zenél is. Lehet finomakat enni és inni, na meg persze biciklizni. Bár nem hiszem, hogy 40 fokban bárki is biciklizni szeretne, de ha mégis, akkor megteheti!

Ti hova utaznátok el szívesen, ha nem a Balatonhoz?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.