Világ

Így mentette meg egy tinilány életét a szelfibot

Még mindig ellenszenvvel viseltettek a szelfibot műfaja iránt? Megértelek titeket, szerintem is nagyon furcsán néz ki kívülről, mikor valaki ezzel az eszközzel fotózza magát, de most kiderült, nemcsak fényképezésre jó, hanem életmentő is lehet. Hoppá!
vous - 2015.07.13.
Így mentette meg egy tinilány életét a szelfibot

Hátborzongató élményben volt része egy 16 éves amerikai lánynak és édesapjának, akiket egy örvény majdnem elnyelt a tengerben. A páros pedig állítja, csak azért nem következett be a szerencsétlenség, mert volt náluk egy szelfibot, ami megmentette az életüket. A lány arról számolt be, hogy mikor strandolni mentek az édesapjával, beljebb úsztak, mint kellett volna, ahol elkapta őket a forgó víztömeg. Ezen a ponton pedig az egyetlen dolog, amit tenni tudtak, hogy mindketten belekapaszkodtak a szelfibotba. Így közös erővel sikerült a víz felszínén maradniuk addig, míg megérkezett a segítség. 

Ráadásul ha már szelfibotról van szó, természetesen a rászerelt kamera végig felvette az eseményeket, a videót pedig a lány az interneten is megosztotta: 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
Világ
Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
vous - 2026.04.09.
Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.

Otthon

Így teríts húsvétra: 4 egyszerű tipp a friss, tavaszi hangulathoz
Otthon
Így teríts húsvétra: 4 egyszerű tipp a friss, tavaszi hangulathoz
vous - 2026.03.31.
A tavasz és a húsvéti időszak tökéletes alkalom arra, hogy ne csak az otthonunkat, hanem az ünnepi pillanatokat is tudatosabban alakítsuk. Egy jól átgondoltan megterített asztal nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem a közös idő minőségét is meghatározza. A JYSK idei tavaszi-nyári kollekciója ehhez kínál inspirációt: praktikus, mégis stílusos megoldásokat a húsvéti vendégváráshoz és a tavaszi otthonfrissítéshez.