Egy kutatás során, melynek eredményeivel az énekeseknek igyekeznek segíteni, rendkívüli módon vizsgálták meg az éneklés közben lezajló változásokat.
Huszonévesen az ember hajlamos elbagatellizálni és mit sem törődni az egészségével. Ez viszont nagyon nagy hiba. Sajnos a fiatalokat sem kerülik el a súlyos betegségek, ti ne legyetek a „velem ez úgysem történhet meg emberek”, járjatok fiatalon is orvosi vizsgálatokra, szűrésekre, leginkább ezekre!
Amikor a kutyátokhoz beszéltek, fogadjunk, hogy kicsit megváltoztatjátok a hangotokat, mintha cukiskodva gagyognátok egy kisgyerekhez. És meglehet, hogy a jövőben még többet fogtok kedveskedni a kutyusotoknak, mint eddig, ugyanis a kutatók ismételten meglepő tényekkel álltak elő. Bebizonyították, hogy a kutyák jóval többet értenek a mondanivalónkból, mint gondolnánk.
Mindannyian készítünk képeket, amiket megosztunk az ismerőseinkkel – történjen ez a Facebookon, az Instagramon, esetleg a Twitteren. Azzal a tudattal tesszük ezt, hogy a képeinkhez mások is hozzáférhetnek majd, de azt gondoltátok volna, hogy még tudományos kísérletekbe is bevonják a fotóinkat?
Pár évvel ezelőtt derékig ért a hajam, én viszont hónapok óta a rövid haj gondolatával kacérkodtam. Rengeteg előtte-utána fotót néztem meg a neten a hosszúról rövid hajra váltó sztárokról, és még egy pixie frizurát is a fejemre photoshopoltam, hogy lássam, milyen lenne a végeredmény. Mint mindenki, én is a megbánástól féltem. Aztán eszembe jutott Anett, az egyetemi csoporttársam!
Kulcsár Edina épp Velencében forgatott, mikor kitapintott egy csomót a mellében. Nagyon megijedt, ami nem is csoda, és rögtön lepergett előtte az élete. Ha ti is csomót éreztek a melletekben, azonnal forduljatok orvoshoz, ahogy Edina is tette.