történelem

Ehhez üljetek le! Kiderült, Herkules volt az első profi takarító
vous - 2018.01.23.

A takarítás mindennapjaink kikerülhetetlen része, ki megszállottan, ki muszájból, de mindenki csinálja. Az évszázadok során ez a tevékenység is rengeteg változáson ment keresztül, új eszközök jelentek meg, új elvárások alakultak ki, idővel pedig egyesek számára még hivatássá is vált. Hogy jutottunk el az ősemberektől az olyan online rendelhető takarítószolgáltatásokig? Takarítástöri következik!

Egy legendás kosztüm: a történet Jackie Kennedy vérfoltos ruhája mögött
vous - 2016.11.03.

Kevés annyira ikonikus kosztüm létezik, mint amit Jackie Kennedy viselt, amikor férjét, John F. Kennedyt megölték. Azt leszámítva, hogy a volt elnök felesége igazi divatdiktátornak számított, még így is a rózsaszín Chanel kiemelkedik a többi darab közül, hiszen története van, amit most meg is osztok veletek.

Így változtak a párkapcsolati tanácsok 100 év alatt
vous - 2016.11.01.

Mindenkinek megfordult már legalább egyszer a fejében, milyen klassz lenne a modern világot magunk mögött hagyni, és egy másik, régebbi korszakban élni. Noha az én abszolút kedvencem a '20-as évek világa, nem biztos, hogy szívesen visszamennék az időben; az elmúlt 100 évben ugyanis nemcsak a bulik és a hétköznapok, de a párkapcsolatok is nagyon megváltoztak.

Olyan, mint a Káma-szútra, mégsem tanítják sehol – mi az?
vous - 2016.10.31.

Beköszöntött az ősznek az a része, amit nem mindenki szeret. Hűvös és esős idő, amikor legszívesebben csak otthon ülnénk, talpig betakarózva. Ha még így is fáznátok, hoztam nektek egy olyan témát, ami garantáltan felmelegít titeket. Tudjátok, honnan ered a csók? Elárulom!

A Fekete-tenger titka: ezt találták a holt zónában
vous - 2016.10.25.

A Fekete-tenger mélyén bújik meg az a hely, amit a kutatók csak holt zónaként emlegetnek. Ide nem ér el a fény, sőt, oxigén sincs már, ezért régóta furdalja az oldalukat a kíváncsiság, vajon miféle titkokat rejt ez a terület. Most néhány készülék segítségével sikerült nekik lepillantani a mélybe, és váratlan dologra bukkantak!

Egy részeges férfinak köszönhetjük a halloween kedvenc kiegészítőjét Egy részeges férfinak köszönhetjük a halloween kedvenc kiegészítőjét
vous - 2016.10.25.

Töklámpás, cukorkák, csontvázak, denevérek, fákról lógó vécépapírok, na meg persze Amerika. Csak néhány dolog, ami a halloweenról eszünkbe jut, miközben ennek az ünnepnek körülbelül annyi köze van Amerikához, mint nekünk magyaroknak. Szóval nem sok. Az elmúlt években mégis sokan „ünnepelik” itthon is, még ha nem is teljesen abban a formában, ahogyan hagyományosan tették elődeink.

„Hazát akar, Szabadságot akar, élni akar, és azért halni is kész” – 1956 egy magyar grófnő szemével „Hazát akar, Szabadságot akar, élni akar, és azért halni is kész” – 1956 egy magyar grófnő szemével
vous - 2016.10.23.

Gondoltatok már arra, hogy milyen lehet, amikor egyik napról a másikra mindent elveszítetek, és magányos száműzetésbe kell vonulnotok a szeretteitektől távol? Pallavicini-Andrássy Borbála grófnő naplója azt az időszakot mutatja be higgadt, visszafogott mértéktartással, amikor az egykori arisztokráciát üldözték és száműzték az 1950-es években, valamint az 1956-os forradalom időszaka is képbe kerül.

Szerelemből házasodott, és a végsőkig harcolt a trónért – Ilyen volt az utolsó magyar királyné Szerelemből házasodott, és a végsőkig harcolt a trónért – Ilyen volt az utolsó magyar királyné
vous - 2016.10.21.

Százöt évvel ezelőtt, október 21-én Zita Bourbon–pármai hercegnő és Habsburg Károly főherceg kimondta egymásnak a boldogító igent. A szerelemből fakadó házasságuk azonban mindössze 11 éven át tartott. Az utolsó királynét azóta is szeretettel emlegetik, nem véletlenül.