Mindenki hazudott már életében, a hazugság része az emberi természetnek. Ha csak egy kis füllentésről, kegyes hazugságról, vagy komoly hazudozásról beszélünk is, a hazugság nem egyszerű. Az okok pedig még bonyolultabbak és összetettebbek.
Télen talá gyakrabban eljárunk szoliba, ilyenkor szeretnénk egy kis színt, na meg egy kis boldogságot, amit egy-egy napozás után kapunk. Azonban nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a mértékletesség nagyon fontos.
Nem mindegyik kapcsolat tart örökké, sőt, nem mindegyik zajlik zökkenőmentesen. Épp ezért tartanak számon különböző kapcsolattípusokat, melyek közül valamelyikbe biztos, hogy a tietek is tartozik, vagy majd tartozni fog.
Minden nő életében eljön a pillanat, amikor elgondolkozik azon, hogy frufrut csináltasson-e. A jó válasz erre a kérdésre természetesen az igen, de az már koránt sem mindegy, hogy milyen típusút vágattok magatoknak – ugyanis egy rossz frufru éveket vehet el az életetekből. Éppen ezért segítünk picit, és megmutatjuk, hogy melyik típusú frufru állna nektek legjobban az arcformátok alapján!
Ha nyakatokba veszitek a nagyvilágot, nagyon nem mindegy, hogy milyen útitárssal teszitek. Mert ha ti éppen megmásznátok a Kilimandzsárót, de az útitársatok inkább a tengerparton süttetné a hasát némi koktéllal a kezében, no, akkor lesznek nézeteltéréseitek.
Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a menstruáció nem könnyíti meg a nők életét. Azt viszont tudtátok, hogy többféle ciklus is létezik, ezek pedig sokat elárulnak az egészségi állapototokról? Ha nem, következzen a felvilágosító óra!