Így néznek ki a nők valójában szülés után
A @takebackpostpartum oldal egy testpozitív kampány része: nők mutatják meg, hogyan is néz ki a testük szülés utáni napokban, hetekben, hónapokban.
„Terhes lettem, ezért kénytelen vagyok hozzámenni…?”
Még nem voltam kész arra, hogy anyává váljak. Nem értem, hogy történhetett ez, hisz mindig figyeltem arra, hogy ne történjen baleset. Ennek ellenére, sajnos nem sikerült mindent kivédenem, hisz mégis terhes lettem.
Mit rontottam el? A második gyermekünket vártam, amikor elhagyott
Még csak intő jelek sem voltak, amik felkészíthettek volna a csalódásra és a fájdalomra, amit a barátom okozott. Két gyerekkel teljesen magamra maradtam.
„A terhességed nem az én problémám” – túlreagálom, hogy nem adták át a helyet a buszon?
Én mindig átadom a helyemet az idősebbeknek és a várandósoknak kérés nélkül is, amikor az állapotom megengedi, az pedig hogy helyet adok nekik magam mellett alap udvariasságnak tűnik. Ám úgy tűnik, nem mindenkinek...
Várják a picit: együtt romantikázik Nádai Anikó és párja – fotó
A műsorvezetőnő júliusra várja második gyermekét, így nem meglepő, hogy a pocakja is hatalmas már.
Az örök dilemma: ihat-e alkoholt egy szoptatós kismama, vagy sem? Elmondjuk!
A szoptatás körül rengeteg tévhit és tiltólista kering, ilyen például, hogy ne igyunk kávét, vagy ne együnk egyáltalán k-val kezdődő ételeket... Ezek legtöbbje nem igaz, kávét például módjával lehet inni, és tiltólistás ételek sincsenek, de az igaz, mindent csak mértékkel fogyasszunk. Bor, mámor... napunk alkalmából a kérdés már csak annyi: vajon szoptatás alatt lehet-e alkoholt inni? És ha igen, mennyit, hogyan? Szükséges-e előtte fejni? Ezekre keressük a válaszokat.
6 jel, hogy nem vagytok annyira termékenyek, mint gondoltátok
A termékenység nem egyenlő azzal, hogy teherbe estek. A termékenységet inkább úgy kell elképzelnetek, mint egy folyamatosan működő dolgot, amit a döntéseitekkel befolyásoltok. Nem kell a gyerekvállalásig várnotok azzal, hogy kiderüljön, lesznek-e problémáitok ezen a téren. Előzzétek meg a problémákat!
Hova siessek? Mindenkitől pénzt szedek, aki azt kérdezi, mikor szülök már
Ha párkapcsolatban van valaki – főleg hosszú ideje –, akkor akarva-akaratlanul előjönnek mások a kérdéssel: mégis mikor érkezik a baba?