Ilyen a fiatal lányok étrendje a valóságban – A VOUS-lányok dietetikushoz fordultak
Rendszeresen 10–15 perccel később értek oda mindenhova, a barátaitok pedig már eleve fél órával korábbi időpontot mondanak nektek? Akkor bizony ti is notórius késők vagytok. De mit tudnak a többiek, amit ti nem?
Jó, jó, tudjuk, a pasik néha igazán BORZASZTÓAK, és falra mászunk tőlük, de ne felejtsétek el, olykor nekik is elegük van belőlünk, és ez teljesen rendjén van így. Én azonban arra biztatlak benneteket, hogy tanuljatok el tőlük néhány dolgot, egyszerűen azért, mert a sok jó tulajdonságotok mellett megfér még néhány jó, nem?!
Szülőnek lenni a legszebb, de egyben a legnehezebb dolog a világon. A kismamákat – talán éppen ezért – rengeteg tanáccsal látja el a család, a barátok, sőt, néha még idegenek is. Azonban az egyetlen dolog, amit egy friss szülőnek hallania kell annyi, hogy: gratulálok!