2018 sokaknak hozott új kapcsolatot, és a híreségek között is akadtak, akik idén találták meg a párjukat. Lássuk, kik lettek szerelmesek idén.
10, 20 netán 30 év korkülönbség? A szerelem még ezt is legyőzi.
Mila Kunis betekintést engedett férje, Ashton Kutcher korábbi, Demi Moore-ral kötött házasságába.
Ennek is vége lett! Úgy tűnik a sztárvilágban manapság semmi sem tartós, a kapcsolatokon pedig még egy gyerek születése sem tud segíteni. Így történt ez Cheryl Cole és Liam Payne között is…
Emma Stone és Ryan Gosling szerelmét soem felejtjük el a Kaliforniai álom című filmben, te tudtátok, hogy ez már a harmadik románcuk? Nem ők az egyetlenek! Olyan sztárpárok következnek, akik legalább három filmben együtt játszottak.
Ti is imádjátok az esküvőket, hát még ha kedvenc sztárpárjaitokról van szó? A gyönyörű ruhákról, a dekorációról és persze a kedvenc szerelmeseink boldogságtól ragyogó arcáról már nem is beszélve. Sosem elég belőle!
Ha Hollywoodban két híresség randevúzik, akkor már rögtön kikiáltják őket az „új álompárnak”. Nos, az álompár számomra nem azt jelenti, hogy a pár szépen mutat együtt, hanem azt, hogy tiszta szívből szeretik egymást, és kitartanak a másik mellett jóban, rosszban. Mutatom, kikre gondolok!