Enyém? Tiéd? Miénk? – avagy közös vagy külön kassza jobb a párkapcsolatban?
Sarkalatos kérdés párkapcsolatban, amikor beszélni kell a pénzügyekről. Az elején még könnyebb, az első randin még jólesik, ha a pasi meghív – vagy éppen már akkor is felesben fizettek –, ám később, amikor komollyá válik a kapcsolat, össze is költöztetek, nos, akkor beszélni kell a kínos témákról is.
6 pénzügyi felismerés, amire mindenki rájön 30 éves koráig
A harmincadik születésnap sokak életében fordulópontot jelent: bár a változás nem egyik napról a másikra történik, általában ekkorra nő be az ember feje lágya. A változás sok területen tetten érhető – köztük a pénzügyek terén is. Egy harmincas éveiben járó ember már máshogy gondolkodik a pénzről, mint ahogy azt a húszas évei alatt tette – legalábbis az alábbi pár dologban mindenképp.
Anyagi gondokkal küzd a válás után Kulcsár Edina
A szépségkirálynő januárban jelentette be, hogy elválnak férjével, nem sokkal ezután pedig új kapcsolatát is megmutatta a világnak.
“Ebből sosem volt vitánk egymással” – Kiderült, közös kasszán van-e Lékai-Kiss Ramóna és férje.
Lékai-Kiss Ramóna és férje, Lékai Máté is igen jól keres munkájából adódóan. Most kiderült, közös vagy külön kasszán vannak-e!
Ha van téma, ami megosztja a feleket, akkor az a pénz. A pénzügyek. A kiadások. A ki keres, ki költ többet feszültsége. De tényleg feszülni kell a garasokon? Ez a cikk talán segít tisztábban látni ezt a fontos kérdést.
Ez a három csillagjegy nem számolgat semmit a párkapcsolatában
Egy idő után minden ember felméri, hányadán is áll egy kapcsolatban. Mennyit tesz be, mennyit vesz ki, egyensúlyban vannak e a dolgok. Ez a három csillagjegy azonban sose számolgat semmit.
Évente sok milliárd forintról nem rendelkeznek az adózok, pedig az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy valamit tegyünk másokért az, ha valamilyen KÖZÖS ÜGYET támogatunk meg.
Mikor osszátok meg a pénzügyeiteket a párotokkal? Hogyan bízzatok abban, hogy partneretek jó döntéseket hoz majd a közös tartalékkal? Ezek lényeges kérdések egy hosszú távú párkapcsolatban. Annak ellenére, hogy ésszerűen aggódtok a pénzügyek miatt, jót tesz a kapcsolatotoknak, ha ezt megosszátok egymással.