Megvan a riói olimpia legmeghatóbb és legsportszerűbb jelenete. Az 5000 méteres futás egyik előfutamában zokogó futók egymást segítve jutottak a célba, majd ezért a döntőbe.

Szoros mérkőzésben, ötméteresekkel dőlt el a vízilabdatorna negyeddöntője, sajnos nem a magyar válogatott javára. A mieink ugyan a végső pillanatig harcoltak, de 11 : 13-as eredménnyel a montenegrói csapat jutott tovább az elődöntőbe.

A Kozák Danuta–Szabó Gabriella páros hétfőn simán megnyerte az 500 méteres előfutamot, kedden az volt a kérdés, a döntőben is sikerül-e ezt megismételniük.

Biztos ti is megfigyeltétek már, hogy szinte minden olimpikonról készül olyan kép, melyen beleharap az érmébe. Annyit elöljáróban elárulunk, hogy az érem nem csokiból van és nem is az eredetiségüket ellenőrzik.

Ez beakadt! A japán Ogita Hiroki egyik testrésze miatt nem jutott be a rúdugrók fináléjába még hétfő este Rióban. Az eset kínos, de ugyanakkor megmosolyogtató.

Baji Balázs – dacolva az időjárás körülményeivel – elődöntőbe futotta magát 110 méteres gátfutásban. 

Az élsport a spártai szabályok és az állandó teljesítménykényszer mellett arról is szól, hogy az ember teste állandó figyelem középpontjában áll: sportorvosok és edzők figyelik árgus szemekkel a kalóriabevitelt, a csontsűrűséget, a tápanyagszintet, az izomtömeget, a zsírréteget. Rémisztő világ ez, ahol a lányoknak állandó küzdelmet kell folytatniuk azért, hogy kislányosan vékonyak és rugalmasak maradjanak, emellett pedig a zaklatás sem ritka.

Nem nyerhet mindenki aranyérmet az olimpián. Nem győzhetitek le kétszer egy nap Michael Phelpset, ahogy Kenderesi Tamás tette, nem dönthettek világcsúcsot 400 vegyesen, ahogy Hosszú Katinka, nem ismételhetitek meg az előző olimpia sikerét, ahogy Szilágyi Áron. Egy dolgot viszont megtehettek magatokért: az élsportolók inspirációját ültessétek át a saját életetekbe. Miért? Erről mesélek egy kicsit.