„Agatha Christie is diszgráfiás volt, mégis kiadott egy rakat regényt” – ezért nem értek egyet az EMMI frissen benyújtott törvényjavaslatával
Napok óta rágom magamban azt a friss törvénymódosítási javaslatot, aminek értelmében a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek a jövőben már nem kaphatnának felmentést az osztályozás alól, mint ahogy arra eddig lehetőség volt. Azon gondolkodom, ha az én iskoláskori időmben találtak volna-e ki ilyen rendeletet, amit el is fogadnak, akkor vajon itt tartanék-e, ahol vagyok.
„Az integráció tett azzá a felnőtt nővé, aki most vagyok” – avagy miért nem mindegy, hogyan beszélünk az integrációról?
Elém került Facebookon Pribránszki Marianna írása, aki a magatartási problémákkal küzdő tanulók integrációjával szemben fogalmazott meg egy elég indulatos írást a Gyerkőcökkel Suttogó címen futó blogján. A cikkét utána rengeteg szakmai csoportba posztolta, így kattintottam le én is, és lettem az írás végére dühös és szomorú egyszerre.
Az az általános tapasztalatom, hogy a diákok ritkán állnak ki magukért a felsőoktatásban. A jelenség szerintem alapvetően több forrásból táplálkozik, pont ezért megoldani sem olyan egyszerű.
