Egyéb kategória

Megéri kekeckedni a tanárral? – érdekvédelem a felsőoktatásban

Az az általános tapasztalatom, hogy a diákok ritkán állnak ki magukért a felsőoktatásban. A jelenség szerintem alapvetően több forrásból táplálkozik, pont ezért megoldani sem olyan egyszerű.

vous - 2017.02.12.
Megéri kekeckedni a tanárral? – érdekvédelem a felsőoktatásban

Egyrészt a hallgatók félnek attól, hogy ha panasszal élnek, akkor az valahol vissza fog ütni. Vagy ugyanannál a tanárnál, vagy pedig egy másiknál, mert az előzőnek jó barátja. De probléma az is, hogy a tanulmányi és vizsgaszabályzatok bonyolultak és átláthatatlanok, sok esetben a kezdő hallgatónak fogalma sincsen, hogy ilyen dokumentum egyáltalán létezik. Nem utolsósorban pedig megszokják, hogy ez az egyetemi lét rendje, valahogyan túl kell élni.

Még mindig jobb megalázva kifogni egy kegyelemkettest a sokadik vizsgán, mint vállalni a panaszbenyújtást, és esetlegesen egy bizottság előtti különvizsgát bevállalni. Egyik rosszabbul hangzik, mint a másik, nem?

Mindenesetre, ha szorult helyzetbe kerültök, akkor ezt a három lépést tartsátok a fejetekben, hogy csak rutinból megoldjátok a helyzetet.

1. lépés: Ismerjétek a jogaitokat!

Nincs mese, át kell nyálaznotok az Egyetemi tanulmányi és vizsgaszabályzatot, a Kari tanulmányi és vizsgaszabályzatot és a Hallgatói követelményrendszert. Nem egy vidám estés olvasmány egyik sem – főleg, ha dolgoztok is suli mellett –, de legalább átlátjátok, hányadán is álltok az iskolával.

Ezek a rendelkezések jogosítják fel ugyanis a tanárt arra, hogy bármilyen követelményt támasszon irányotokba, így ha tudjátok, hogy hibásan járt el, arra hivatkozva már nyújthattok be panaszt, illetve van mivel alátámasztanotok a panaszotokat.

Ezek a szabályzatok tartalmazzák ugyanis azt is, hogy mikor kell bekerülnie a jegynek, illetve mennyit hiányozhattok egy-egy óráról.

Forrás:
Depositphotos, Freepik

2. lépés: Jelezni a problémát az oktatód felé

Először próbáljátok meg a tanárotoknak jelezni a problémátokat, hiszen lehet, hogy abszolút kompromisszumkész. Persze előfordulhat, hogy olyan áldatlan helyzetbe kerültök, hogy nem tudtok zöld ágra vergődni vele, olyankor egyszerűbb, ha hivatalosabb úton folytatjátok, persze nem egyedül.

3. lépés: Irány a HÖK!

Bizony, mert ilyen is létezik (ha nem tudtatok róla). A Hallgatói Önkormányzat feladata elsősorban a hallgatók érdekeinek képviselete, így a tiétek is. Kapcsolatban állnak a tanulmányi osztállyal, a kollégiumi referenssel, és jól kiismerik magukat a diák-oktató-iskolai vezetés háromszögében. Jó taktika az is, hogyha az egész csoport megy panaszt tenni, így ugyanis látszódik, hogy tényleg több mindenkit érint a probléma, tehát valós gondról van szó. Sokan ezt elfelejtik.

A HÖK pénzügyi szolgáltató feladatot is ellát, valamint a kollégiumi felvételi, a támogatások és ösztöndíjak odaítélése is az ő munkájuk, így tényleg bármivel fordulhattok hozzájuk.   Általában ügyeletet is tartanak, de telefonon és e-mailben is elérhetők, ha valaki nem akar vagy nem tud személyesen bemenni hozzájuk.

Ajánlott cikkek