Egyéb kategória

„Agatha Christie is diszgráfiás volt, mégis kiadott egy rakat regényt” – ezért nem értek egyet az EMMI frissen benyújtott törvényjavaslatával

Napok óta rágom magamban azt a friss törvénymódosítási javaslatot, aminek értelmében a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek a jövőben már nem kaphatnának felmentést az osztályozás alól, mint ahogy arra eddig lehetőség volt. Azon gondolkodom, ha az én iskoláskori időmben találtak volna-e ki ilyen rendeletet, amit el is fogadnak, akkor vajon itt tartanék-e, ahol vagyok.

vous - 2017.05.01.
„Agatha Christie is diszgráfiás volt, mégis kiadott egy rakat regényt” – ezért nem értek egyet az EMMI frissen benyújtott törvényjavaslatával

Ezzel a törvénymódosítási javaslattal az Emberi Erőforrások Minisztériuma az egyre égetőbb problémává váló pedagógus- és gyógypedagógus-hiányt szeretné mérsékelni, amit a következő változással szeretne elérni:

  • az iskolákban nem lenne kötelező gyógypedagógus végzettségű tanárt foglalkoztatni az enyhén vagy középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók ének-, rajz-, testnevelés- és informatikatanítására;
  • a szaktanárhiánnyal küzdő iskolákban pedig legfeljebb 5 évig olyanok is taníthatnának bizonyos tárgyakat, főleg természettudományos és művészeti tárgyakat, akik tanári diplomával nem, de valamilyen, a tárgyhoz kapcsolódó felsőfokú szakképzettséggel rendelkeznek;
  • a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek pedig a jövőben már nem kaphatnának felmentést az osztályozás alól, mint ahogy arra eddig lehetőség volt.

Azon túl, hogy az első kettő ponttal nem értek teljesen egyet mint leendő gyógypedagógus,

a harmadik pont az, ami kapcsán határozottan állást tudok foglalni a nem mellett, egykori integrált gyerekként.

gyerekek-kikozosites-integracio

„Az integráció tett azzá a felnőtt nővé, aki most vagyok” – avagy miért nem mindegy, hogyan beszélünk az integrációról?

Elém került Facebookon Pribránszki Marianna írása, aki a magatartási problémákkal küzdő tanulók integrációjával szemben fogalmazott meg egy elég indulatos írást a Gyerkőcökkel Suttogó címen futó blogján. A cikkét utána rengeteg szakmai csoportba posztolta, így kattintottam le én is, és lettem az írás végére dühös és szomorú egyszerre. Persze, nem hagytam válasz nélkül, itt elolvashatjátok, mit gondolok erről.

A törvényjavaslat ugyanis azt szeretné, ha megszűnne a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek (BTM tanulók) érdemjegyes értékelés alóli felmentése. Ez azt jelenti, hogy míg ez idáig egy diszgráfiás (írászavaros) tanuló élhetett azzal a joggal, hogy ne kelljen jegyet szereznie a helyesírására, ezáltal pedig a tanulmányi átlaga nem romlik le a hendikepje miatt, ezentúl muszáj lesz osztályzatot kapnia.

A javaslat benyújtói szerint ez azért szükséges, mert a felmentések miatt az iskola, a szülő és a tanuló sem lesz motivált abban, hogy leküzdje a tanulási nehézségeket. Ez pedig káros a tanuló jövőképére nézve.

Hát, nézőpont kérdése.

Attól függetlenül, hogy én az érzékszervi fogyatékosságommal (hallássérülés) nem tartozom a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók közé, tehát engem nem érintene tanulóként a törvényjavaslat, attól még pontosan át tudom érezni a helyzetet, mert csoportba való besorolástól függetlenül a probléma ugyanaz. Létezik.

És úgy érzem, ennek a javaslatnak káros lesz a végkimenetele.

Forrás:
pexels

De nézzük csak konkrétan!

Hallássérültként számomra bizonyos tantárgyak felértek egy rémálommal a többségi iskolában. A matekot nagyon nehezen értettem meg, hiszen ez egy tipikusan olyan tantárgy, amit a tábla felé fordulva, írás közben magyaráznak. Nem csoda, hogy a gimi végére már olyan szintű lemaradásban voltam, hogy már korrepetálással sem bírtam igazán megérteni, pedig amúgy jó képességű gyerek voltam minden másban.

Osztályzás márpedig volt, erre hallássérültnek nincsen felmentése. Hozzáteszem, ez nem feltétlenül baj, egyénenként eltérő, ki mivel birkózik meg nehezebben. És hogy mire motivált a gyerek ilyen esetben?

Én arra voltam motivált, hogy túléljek, meg arra, hogy közepesnél rosszabb ne legyek semmiképpen matekból.

És ezért akár odáig is elmentem, hogy puskáztam, ahogy csak lehetett. Azt nem lehet mondani, hogy nem voltam talpraesett. A hétköznapjaim része volt a frusztráció, a félelem a jegyektől, a tudat, hogy ha nem lesznek megfelelőek a jegyeim, esélyem sem lesz bejutni egy egyetemre.

Ugyanez a félelem járt át szlovákon és németen is. Nehéz volt szájról olvasni ezt a két nyelvet, és egyáltalán nem voltam motivált a tanulásra. Mi motivált volna? Hogy nem is értem azt, amit bemagolok, és kiejtek a számon?

Amikor a fülembe jutott, hogy nem kell szigorúan osztályozni engem a törvény miatt németből, mérhetetlenül megkönnyebbültem. Sokkal könnyebbé vált az életem, de ez nem jelentette azt, hogy a sarokba vágtam volna a tankönyvet. Tanultam, amennyire tudtam, a németet is, de az energiáimat végre átcsoportosíthattam azokra a tárgyakra, amelyekben tényleg jó voltam.

Egyébként németből érettségiznem sem kellett, helyette történelemből érettségiztem, jelesre, szlovákból viszont muszáj volt. A törvény ugyanis előírta, hogy felmenthető vagyok idegen nyelvből, de a szlovák államnyelvként nem számított annak. A sok magolásnak köszönhetően kaptam belőle négyest. Csak, ugye, a magolás nem feltétlen jelent tudást.

Emlékszem, a személyi szám alapján írták ki az eredményeket, és én háromszor is leellenőriztem, mert nem hittem el, hogy tényleg négyest kaptam.

Hozzáteszem, a szlováktudásom egyáltalán nincsen ezen a szinten, a némettel azóta se foglalkoztam, matekból hármas voltam, de köszönöm szépen, a jövőképem teljesen jó. És időközben rájöttem, hogy az angol nekem sokkal jobban fekszik a németnél és a szlováknál, ezt gyakorlom, szeretném jól elsajátítani.

Forrás:
Pexels

Szóval, ezért gondolom azt, hogy egy diszgráfiás gyereknek jár a felmentés például a helyesírás osztályzása alól. Mert az a gyerek, aki amúgy tudja az anyagot, de a helyesírás és a külalak miatt lepontozzák, és emiatt rosszabb jegyet kap, nem lesz motivált arra, hogy tanuljon. Nem lesz sikerélménye, hiszen hiába tanul, egy olyan ok miatt kap rosszabb osztályzatot, amiről nem tehet, még a fejlesztések mellett sem.

A diszgráfia nincsen összefüggésben az intellektussal, szóval az én olvasatomban ez negatív diszkrimináció.

Ha elfogadják a törvényjavaslatot, onnantól már csak a – gyógypedagógiai képesítéssel nem rendelkező – tanár kezében lesz a gyerek sorsa. Ha a tanár rendelkezik némi jóérzéssel, és van annyira megértő és gyerekközpontú, hogy hajlandó megérteni, hogyan működik az ő BTM-es gyereke, akkor megtanulja, hogyan kell finoman bánni az osztályzással, hogy az motiváló lehessen, de a gyerek se törjön össze a nyomás alatt. Az én tanáraim például tudták, hogy egyébként jó fejű diák vagyok, és igyekeztek segíteni, ahogyan tudtak.

Ha nem így lett volna, akkor nem a harmadik szakdogámat írnám.

A baj ott van, hogy ma még – túlnyomórészt – nem mindenhol képesek a pedagógusok felismerni azt, hogy a ronda külalak mögött van ész, akarat, és hogy talán nem kéne ez alapján megítélni egy gyereket. Nem mindenki van tisztában – például – a diszgráfia mibenlétével, sem azzal, hogyan tudják őket segíteni és motiválni, hiszen nem képzik őket erre. Ők nem fognak finoman bánni a jegyekkel.

Azok a diszgráfiás tanulók, akik nem kapják meg a kellő támogatást, egyre rosszabb tanulmányi teljesítményt fognak felmutatni, ami egészen odáig is fajulhat, hogy kiesnek az integrációból. Miközben okosak és tehetségesek, csak nem tudják megmutatni, mert az osztályzatok nem hagyják.

iskola

Amit nagyon is jó, ha tudtok: ilyen az élete egy diszlexiásnak

A diszlexiáról egyre többen beszélnek, ami jó, hiszen a gyerekek 7–10 százalékát érinti, és az, hogy hogyan állunk ehhez a témához, nagyban befolyásolja, hogy milyen felnőtt kerül ki az iskolapadból a diszlexiás gyerekek közül. Sajnos még mindig sok a tévhit a diszlexia fogalmával kapcsolatban.

Hogy ti ne essetek áldozatául ezeknek a tévhiteknek, olvassátok el itt az interjút egy diszlexiással, aki elmeséli, mit is jelent ez pontosan.

Miért is nem mindegy, hogy van-e osztályzás, vagy nincs?

Azért, mert akár tetszik, akár nem, jegyek alapján kerülhet be a tanuló osztályba, vagy simán feljebb, illetve felsőoktatásba. Ha az én német- vagy matekosztályzatom számított volna, akkor lehet, nem jutok be az egyetemre, nem leszek újságíró, nem tanulok gyógypedagógiát. 

Még mindig él az az elképzelés, hogy csak az viheti valamire, aki minden területen jól teljesít. Még mindig lehet érezni azt a társadalmi nyomást, hogy a színötös tanuló a jó tanuló, a többi pedig a Taigetoszra való. Pedig mindannyian ismerünk olyanokat, akik sokra vitték egy területen, pedig nem voltak mindenből kitűnőek. Ma már lehet építeni arra is, hogy valaki valamiben jobb, másban pedig kifejezetten borzalmas, és alternatív megoldásokkal vészeli át a tanulás ezen részét.

Miért ne rejtőzhetne egy csúnya külalak mögött egy jövőbeli író? Agatha Chiristie is diszgráfiás volt, mégis kiadott egy rakat regényt. Hogyan? Tollba mondta az összeset.

Szóval lehetne nézni a dolgokat így is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.