Ha valaki nem szégyellős, akkor az Nicki Minaj, aki ebben az évben igencsak kitett magáért, már ami a nyilvánosságra hozott fotókat illeti. Az énekesnő ugyanis egymás után osztotta meg a szexis képeket, amik láttán mi is csak pirulunk. Nektek mi a véleményetek róluk?
Az időnek bármelyik pillanatát is ragadjuk ki, szinte biztosra vehetjük, hogy Nicki Minaj konfliktusban áll legalább egy másik hírességgel, pletykák, jelölések vagy egyszerű félreértések miatt. Most úgy tűnik, Travis Scottal és Kylie Jennerrel folytat harcot. De miért is?
A két leginkább nem összeillő ember került egy fotóra: Nicki Minaj és Jake Gyllenhaal egy képen pózol! Ezt mégis hogy?
Nicki Minajról kiderült, nem elég neki a zenei karrier (meg a filmes, ha már itt tartunk, mert a filmezésbe is belekóstolt), de újabb magasságokba vágyik. Valóra is vált az álma. A világ egyik legnagyobb modellügynöksége szerződtette le, hogy a celebszekciójukat erősítse.
Bár még azóta sem tértünk magunkhoz, Nicki Minaj bal melle sokáig kísérteni fog minket, főleg, hogy az internet mostanra kilökte magából a legjobb mémeket ízléstelen szettje után.
Nicki Minaj korántsem konzervatív és kifinomult stílusáról híres, ez azonban változni látszik: nem lepődnénk meg, ha a 2017-es párizsi divathéten tett látogatása után a legízléstelenebb énekesnő címén emlegetnék.
Nicki Minaj szerepel a novemberi Marie Claire magazin címlapján, és a címlaphoz bizony egy nagyon komoly interjú is jár, amiben az énekesnő kifejtette, mit gondol a nő-férfi kapcsolatokról.