A Harry Potterből és A szépség és a szörnyetegből ismert színésznőről egyébként is tudni, hogy nagyon fontos számára a környezetvédelem. Mindezt a vörös szőnyegen is kifejezi – utóbbi filmje premierjén például újrahasznosított anyagokból készült ruhában jelent meg.
A hírességek gyerekei általában követik az anyai-apai példát, és hamar a szülők nyomdokaiba lépnek. Persze ez valamilyen szinten még érthető is, hiszen születésüktől kezdve kamerák követik őket, így már hozzászoktak a reflektorfényhez. Most épp Jude Law lánya került a figyelem középpontjába, a 16 éves Iris ugyanis egy híres márka nagykövete lett!
Nevelőszülőknél és állami gondoskodásban élő gyerekek rúgják a bőrt június 11-én, azaz holnap a budapesti Fáy utcai Vasas sportpályán. Az országos focikupa győztes csapata ősszel Párizsban képviseli Magyarországot és találkozhat Zinedine Zidane-nal is.