A minap pont arról beszélgettünk a szerkesztőségben, vajon venne-e bármelyikünk a még nem létező gyermekének márkás gyerekcipőt. Cuki, babáknak való Adidast, pirinyó Converse-t, aprócska Nike-t, pöttöm Timberlandet, picurka Pumát. A válasz egyértelműen „nem” volt. Miért is vennénk márkás cipőket, amire csak ránéz a gyerek, és máris kinőtte. Úgy tűnik ezzel a hozzáállásunkkal a trendek ellen megyünk. Ugyanis a korosztályunkba tartozó szülők, ha úgy tetszik az Y anyukák és apukák másképp gondolkoznak. Igaz, nem azokról beszélek, akik a világ csoróbbik felén laknak.
Lényegtelen, hogy gyakran csináltatjuk-e a körmünket, vagy nem költünk ilyesmire, és az otthoni megoldások hívei vagyunk, annyi biztos: a világ legdrágább manikűrjét nagyon kevesen engedhetjük meg magunknak. Hogy miért? Mert átlagosan 7,5 millió magyar forintnyi dollárba kerül – és ez nem a körömlakk maga, csupán egyetlen festés ára.
Tíz-húsz évvel ezelőtt a használt ruha és kiegészítő egyet jelentett a szegénységgel – de ez a felfogás a múlté. A turkálók, vintage shopok, aukciós oldalak világa virágzik: ma már nemcsak az vásárol másodkézből, akinek fontos az ár, hanem az is, aki státusszimbólumot keres – és erre a pénzt sem sajnálja! A vintage az új luxy!
A legtöbbünknek hiába igazán nagy vágya, hogy utazzon és bejárja a világot, ez sajnos csak a szerencséseknek jön össze, Na, nem azért hogy ezt az érzést erősítsük bennetek, de mutatunk egy olyan luxushajót, ami felkerült a bakancslistánkra.
A Versace minden idők egyik legsikeresebb divatháza. A márkához köthető szexis, alakot kiemelő és luxus minőségű darabokat mindenki ismeri, ahogy Donatella Versace arca is ismerős a legtöbbek számára. Csakhogy a céget a tragikus körülmények közt elhunyt tervező, Gianni Versace alapította. Ismerjétek meg az ő történetét.
North Westet, Kim Kardashian és Kanye West elsőszülött gyermekét mérhetetlen luxus veszi körül. A legdrágább ruhákban jár, és olyan cuccai vannak, ami egy hétköznapi kislánynak sohasem lesznek. Szerintem mégsem (csak) Northnak szuper az élete.
Azt a természetközeli, de mégis egzotikus helyet keresitek, ahol néhány kellemes napot együtt tölthettek a párotokkal? Ne keressetek tovább, összegyűjtöttük nektek a legjobbakat!