Kubát egyszer látni kell – ez nem vélemény, hanem tény. Csak mielőtt bárki is elutazik ebbe a nem éppen közeli, ezzel együtt arányosan egzotikus országba, nem árt felkészülni arra, hogy mi fogja itt várni, Kubában ugyanis teljesen máshogy zajlik az élet, mint itthon.
El tudjátok képzelni, hogy lakáséttermet nyissatok, vagy hogy átmenjetek a szomszédhoz egy jó kis (fizetős) ebédre? Egy közös étkezés/főzés, összekovácsolja az embereket, emellett jóval változatosabban étkezhetünk, ami nemcsak elengedhetetlen az egészségünk szempontjából, de nagyon hasznos is. Általa újabb és újabb recepteket, illetve ételkombinációkat sajátíthatunk el, na meg nem vándorol a kukába a felesleges étel, ha másokkal is megosztjuk. A ma oly divatos lakásétterem nem új keletű dolog, hiszen a kubaiak már évtizedekkel ezelőtt feltalálták, épp csak kényszerből, nem pedig szórakozásból. Castro jócskán hozzájárult ezeknek az éttermeknek a létjogosultságához, ezáltal pedig a változatos kubai konyha létrejöttéhez.
Kislánykorotokban ti is sok táncos filmet láttatok, vagy akár még most is szívesen leültök a tévé elé egy tál pattogatott kukoricával balerinás filmeket nézni? Ha igen, akkor jó hírünk van: most a valóságban történtek meg a filmbe illő táncos jelenetek.
Míg Pán Péter történetében az Elveszett Fiúk bandájának fiktív kalandjait ismerhetjük meg Sohaországban, addig a Pán Péter Hadműveletben részt vevő gyerekeket nem elvesztették szüleik, hanem maguk küldték őket Kubából Amerikába. Két év alatt 14 000 kiskorú szállt le Miami repterén úgy, hogy sokukat semmilyen rokon vagy ismerős nem várta a szabadság országában. De vajon miért mondtak le róluk szüleik, és mi történt velük később?
Kuba már gyerekként elragadta a fantáziámat. Amíg a gyönyörű narancsért és banánért sokszor kígyózó sorokban várakoztunk – már ha egyáltalán kapható volt –, addig a kubaiak zöld narancsát többnyire mindig be lehetett szerezni. Kicsit zöldebb volt, kicsit kevésbé volt édes, de legalább volt. Aztán amikor az egyik osztálytársam szülei eljutottak Kubába, ahogy az onnan hozott szuveníreket, a pálmafás, hófehér homokú tengerparti képeket nézegettük, valami elindult bennem. Kuba maga lett az egzotikum szinonimája a fejemben.