Abban biztos vagyok, hogy minden lány álmodozott már az esküvőjéről, sőt abban is, hogy a legtöbben már álmodtatok is vele. De lényegében mindegy is, hogy a saját esküvőtökről álmodtatok, vagy csak vendégként voltatok hivatalosak egyre, az biztos, hogy egy nagyon fontos dolog áll az esküvős álmok hátterében.
Virágot kapni minden nő szeret, ha pedig a szeretett férfi ajándékoz meg minket mondjuk egy szál rózsával, akkor teljes a boldogság, ilyenkor még inkább nőnek érezzük magunkat. Természetesen fontos a rózsa színe, ha szerelemből kapjuk, akkor az legyen vörös. Azonban nem mindegyik szín ennyire egyértelmű.
Abban biztos vagyok, hogy minden lány álmodozott már az esküvőjéről, sőt abban is, hogy a legtöbben már álmodtatok is vele. De lényegében mindegy is, hogy a saját esküvőtökről álmodtatok, vagy csak vendégként voltatok hivatalosak egyre, az biztos, hogy egy nagyon fontos dolog áll az esküvős álmok hátterében.
Minden új ruhánkba szerelmesek vagyunk A-tól Zs-ig. Vagyis nem egészen, mert az R betűnél néha megállunk bosszankodni. Egész biztosan ismeritek ti is a RUHACÍMKÉT, amit szinte mindig a legrosszabb pontokon találunk meg. Kifordul a nyakunknál, csiklandozza a hónaljunkat, vagy épp szúrja a derekunkat. Azonban mi most azért szólnánk néhány jó szót az érdekében.
Ha láttatok már laborleletet, akkor biztosan ismerős az érzés, hogy csak nézitek a papírt, amin betűk és számok halmaza van, több, de remélhetőleg kevesebb csillaggal. A szavak és értékek egyszerű kiolvasása is olykor gondot okozhat, és a végén már arra is kitörő örömmel tudtok reagálni, ha a neveteket megtaláltátok ott fent, a bal fölső sarokban.
Kiadták a hivatalos amerikai klímajelentést, mely igen negatív jövőképet mutat a bolygó és az emberiség helyzetére nézve. Bár a helyzet vészjóslónak tűnhet, ne felejtsétek el, hogy cselekedjetek még ma. Minden kisebb, a környezet érdekében tett cselekvés számít.
Régóta foglalkoznak már szakemberek azzal, hogy milyen dolgokat is lehet kiolvasni egy ember kezéből. Hallottunk már különféle jóslásokról, meg van valami az életvonallal kapcsolatban is, azonban most arról lesz szó, az ujjatok mérete mit is árul el rólatok.
Minden éjjel álmodunk: van, amikor színtisztán emlékszünk a dologra, máskor pedig csak homályos emlékeink vannak róla. Ettől függetlenül akad néhány szimbólum, amire érdemes odafigyelnetek, ugyanis sokkal nagyobb jelentést hordoznak magukban, mint gondolnátok!