A reinkarnáció szerint a lelkünk elhagyja a testünket, majd kis idő múlva visszatér. Ennek több oka is lehet: van, aki azért, mert fejlődni szeretne, mások pedig azért, mert karmájukat szeretnék enyhíteni. Ha meggyőződnénk arról, hogy nekünk is volt már előző éltünk, akkor lehetőségünk van elmenni olyan pszichoterapeutához, aki tud ebben segíteni, de a következő gondolatokkal lehet, hogy mi is elindítunk valamit…
Amikor Tóth Anitának 22 évesen azt mondta egy jósnő, hogy üdvözli a köreikben, még nem tudta, mit jelent az, hogy benne van a „jel” a tenyerében. Azóta, hogy saját maga is felfedezte különleges képességeit, rengeteg embernek segített különböző krízishelyzetek megoldásában. Utat mutatott egy-egy kereszteződésnél a hozzá fordulóknak. Jósnőhöz ugyanis nem a boldogság kellős közepén fordulnak az emberek és jövendölni sem csak a cigányasszonyok tudnak.
A kávé az éltetőnk, az isten és még sorolhatnám. Ha nincs kávé az az egész napunkat meghatározza. De lehet, hogy néha egy kicsit túlzásba visszük? Ha ezek a jelekm igazak rátok, akkor határozottan igen a válasz a kérdésre.