Holy Duck blog

Divatforradalom: Magyar tervezők mutatták meg, kik állnak a márkájuk mögött Divatforradalom: Magyar tervezők mutatták meg, kik állnak a márkájuk mögött
vous - 2018.04.24.

Ti tudjátok, ki készíti a ruháitokat? Hol dolgoznak? Milyen körülmények között? Egyszerű kérdések ezek, a legtöbb esetben mégsem tudunk rájuk válaszolni. Pedig a ruhadarabjaink mögött sokszor nem egy, hanem sok-sok ember áll. Minél nagyobb egy márka, annál több.

„A használt ruhákért az iskola pénzt, a gyerekek programot kapnak” „A használt ruhákért az iskola pénzt, a gyerekek programot kapnak”
vous - 2018.04.03.

Tíz évig belülről figyelte egy fast fashion márka működését – előbb osztály-, majd áruházvezető volt, később tréningeket is vezetett. Nem azért váltott, mert megtudta, milyen komoly környezeti terhelése van a divatiparnak, de az élete úgy alakult, hogy ma már a ruhaszemét problémájával foglalkozik. Kovács-Kiss Krisztina és férje tavaly októberben hívták életre a használt ruhák gyűjtésével foglalkozó Sulizsák programot. Az ötlet Kriszti férjétől ered, de a program megálmodója és és megvalósítója ő lett. A Sulizsáknak az iskolai ruhagyűjtés mellett fontos része a környezeti nevelés is.

Hova kerüljön a használt ruha? – Az adománybolt mint opció Hova kerüljön a használt ruha? – Az adománybolt mint opció
vous - 2018.03.29.

Amikor a jó állapotban lévő ruháink fölött úgy döntünk, nem szeretnénk őket eladni, nem tudjuk őket továbbadni sem, de túl jók ahhoz, hogy géprongyként végezzék, akkor még mindig van számtalan lehetőség, amire talán eddig nem is gondoltunk. A lényeg, hogy ne kerüljön a ruha a szemétbe. Ha az adományozást választjuk, a környezettudatosságot összeköthetjük a szociális jótékonysággal is.

„Volt, akinek teljesen megváltozott az élete, amikor megismerte a színeit” „Volt, akinek teljesen megváltozott az élete, amikor megismerte a színeit”
vous - 2018.03.22.

Magyarországon a ‘90-es évek után ma ismét reneszánszát éli a színtanácsadás, sokan fordulnak a szakemberekhez, hogy megismerjék a személyes színeiket. A hazai színtanácsadók legnagyobb többsége Pirityi Évánál tanult, aki több mint harminc éve foglalkozik színtannal, húsz éve tanít. Könnyűipari mérnök, okleveles színdinamikai és színszakértő, akit – ahogy ő mondja – már nem nagyon lehet meglepni.

Hova kerüljön a használt ruha? – A bizományi üzlet mint opció Hova kerüljön a használt ruha? – A bizományi üzlet mint opció
vous - 2018.03.19.

Számtalan oka van annak, hogy egy-egy ruhadarabtól szeretnénk megválni. A tudatos ruhatár kiépítése nálam ott kezdődött, és bizony a mai napig ott tart, hogy a meglévő ruháimat tesztelem, válogatom. Van, amitől nem tudok szabadulni, pedig nem áll jól, és nem is viselem. Van, aminek adok még egy esélyt. És van, aminek mennie kell. De hova? Hova kerüljön a már nem használt ruha?

Amikor bezöldül a vörös szőnyeg az Oscaron – 2018-ban is volt Red Carpet Green Dress kampány Amikor bezöldül a vörös szőnyeg az Oscaron – 2018-ban is volt Red Carpet Green Dress kampány
vous - 2018.03.06.

2009 óta az Oscar-gála része a Red Carpet Green Dress kampány, amelyet James Cameron felesége, Suzy Amis Cameron hívott életre. A cél, hogy felhívják a figyelmet a fenntartható divatra.

A 10 x 10 téli gardróbkihívás folytatódik – mutatom a szetteket az utolsó 5 napról! A 10 x 10 téli gardróbkihívás folytatódik – mutatom a szetteket az utolsó 5 napról!
vous - 2018.03.01.

Eddig ötször csináltam végig a 10×10 gardróbkihívást. Mindegyiknél volt valami döccenő. Ez volt az első, amelynek során egyszerű (de nagyszerű!), és a feltételezett színtípusomnak megfelelő ruhadarabok voltak rajtam.

Megint ugyanazokat a ruhákat viseltem 10 napig – ezúttal télen, és túléltem! Megint ugyanazokat a ruhákat viseltem 10 napig – ezúttal télen, és túléltem!
vous - 2018.02.27.

Sokkal keményebb volt a tavalyi tél, mint az idei. Nagyjából így tudnám összefoglalni a 10 x 10 téli gardróbkihívás első 5 napját. Ugyan a ruhatárammal nem vagyok 100%-osan elégedett, és most éppen úgy tűnik, csak három színre korlátozódik, azért izgalmas a saját bőrömön tapasztalni, milyen az, amikor szinte minden mindennel passzol – ezért szinte csukott szemmel fel tudok öltözni úgy, hogy a végén vállalhatóan is nézek ki.