Minden gyerek szívet és minden gyereklelkű felnőttet lenyűgöz ez a tenyérbebújó, forró apróság, ami nem puha, dehogy, dehogy, dehogy.
De minden tüskéjét egyenként imádjuk.

Annyiszor elhangzik, de újra és újra fontos a felhívás, kérés, könyörgés. Egy eleven, lélegző, ÉRZŐ állat nem lehet puszta kedvtöltés eszköze. Ha nem tudjuk vállalni egy "életre szólóan" a háztartásunkban, az otthonunkba kerülő kisállat gondozását, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a tizedik szőnyegre pisilése után nem tesszük ki a szűrét.... akkor ne vigyük haza. Még akkor se, ha a gyerek pár óráig-napig boldogan játszik vele. Nézzünk inkább ilyen cuki nyuszis videót.

Állatot, állatokat tartani nagyszerű érzés: jót tesz az egészségünknek, oldja a stresszt, soha többé nem érezzük magányosnak magunkat, és egy új módon tudunk kapcsolódni a természethez is. Ugyanakkor az öröm mellett bizony gond is akad bőven.

JoeJoe egy elképesztően nyugodt házikedvenc, aki imád fürdeni, enni, és persze nagyokat szunyókálni.

Ha úgy nőttetek fel, hogy a kutyának az udvaron volt a helye, a csirkének, kacsának pedig a fazékban vagy a sütőben, akkor lehet, hogy nem értitek majd, mi történik ebben a cikkben. A csirke, a kacsa ugyanis újabban ház kedvencnek számítanak, akiknek a fentiekkel ellentétben inkább a nappaliban, sőt, a hálóban van a helyük. Olyan kedvenceket mutatunk, akik úgy élnek, mint a kutyák vagy a macskák, csak ők épp csirkének vagy kacsának születtek.

Mindegy, mennyire szeretjük az állatokat, általában besoroljuk magunkat vagy a kutyás, vagy a macskás emberek közé. Ez nem véletlen: komoly különbségeket figyeltek meg azok között, akik a csaholó négylábúakat szeretik, és azok között, akik a nyávogó csapatra esküsznek. Hogy mik ezek? Az alábbi különbözőségek biztosan megállapíthatók a két tábor között!

„Mindig megdöbbenve néztem azokat a képeket, ahol az emberek megpuszilják a kisállataikat, vagy ahol a saját ágyukat is megosztják velük. Tőlem ez nagyon messze állt. A félreértések elkerülése végett jelezném, hogy mindig nagyon szerettem az állatkákat, egyszerűen csak én úgy tartottam, hogy ők a kertbe valók, nem a házba az emberek közé. Na igen, eddig ez volt az elképzelésem, ám ez hamar megváltozott.” – kezdi történetét Dóri, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Lukács Dóra cikkét olvashatjátok. 

El tudtok képzelni egy olyan jövőt, ahol a kis kedvencetek helyett egy arctalan robot kucorog az öletekbe? Nyugi, mi sem, de egyesek ezt a jövőt szánják nekünk.