9 év külföldön, először egy, majd két gyerekkel. De nem ám Európában, ahol azért nagyjából otthon van az ember, és ahonnan akár egy hosszú hétvégére is hazaugorhat vagy meglátogathatják a szerettei. Na de a kaland az kaland. Először Iránban, aztán Marokkóban éltünk. Bár egyik sem a mi kultúrkörünk, ám mégis vannak metszéspontok. Most viszont mély vizes ugrásra készülünk, mégpedig a Fekete-Afrikába.

Nemcsak Magyarországon, de Ghánában is otthon érzi magát. Két hazája van, de egyikben sem tud feltűnés nélkül elvegyülni. És nemcsak azért, mert Afrikában fehér, itt pedig színes, hanem mert olyannyira magával ragadó, olyannyira odaadó és energikus, hogy amikor a színpadon látja az ember vagy beszélget vele, lelkesedése, fesztelensége és életszeretete egyszerűen elsodorja az embert.

Szerelem nélkül lehet élni, de nem érdemes, tartja a mondás. Így van ez a barátsággal is. Egy felmérés szerint azok, akiknek van közeli barátja, sokkal boldogabbak. Mert tudjuk: egyedül nem megy. De vajon így vélekednek erről a világ másik felén is?