Egy porcelánhéjjal bárkinek gyorsan sztármosolya lehet!
Akiket szabályos fogsorral és vakító fehér fogszínnel áldott meg a sors, az el sem tudja képzelni, milyen, amikor takargatni kényszerülünk a mosolyunkat. Számos oka lehet, hogy nem vagyunk büszkék fogainkra, pedig a beszéd és a mosolygás mindenki életének szerves része. Ha valakivel beszélgetünk, a szemkontaktus mellett a száj figyelése az egyik alapvető metakommunikációnk.
Már kicsikorunkban megtanuljuk, hogyan és milyen gyakorisággal kell helyesen fogat mosni. Anno a szüleink álltak fölöttünk, és addig nem hagyhattuk el a fürdőszobát, míg nem végeztünk. Tőlük megtanultunk mindent, ami a fogmosással kapcsolatos, de vajon ők tudták, hogy hogyan kell szakszerűen fogat mosni? Nem csak az olyan alapszabályokat kell betartani a hatékonyság érdekében, hogy körkörösen mossuk, napi kétszer, és minimum két percig.
„Neked olyan szopós szád van” – Élet kapafogakkal és fogszabályzás után
Neked olyan szopós szád van. Biztosan könnyen menne, a fogaid sem akadályoznának. Lehet, hogy nem pont így hangzott el a két mondat, de tizenpár év távlatából egyrészt elhalványulnak az emlékek, másrészt a sokkhatás miatt törölni is akarta az agyam a beszólást. Érettségi előtt voltunk, próbáltunk dűlőre jutni a pasikkal, vegyülni velük jó fej csajként, mégis elérhetetlen jó nőnek szerettünk volna tűnni előttük. Az amúgy is ingatag lábakon álló önbizalmat pillanatok alatt döngöli a földbe két ilyen mondat.
Környezettudatos mosoly? Létezik! Eláruljuk, mit kell róla tudni
Magyarország egyik népbetegsége, hogy rettegünk a fogorvosoktól, még akkor is, ha igazából semmilyen kellemetlen élményünk sincs velük kapcsolatban. Ez valahogy belénk ivódott az évek során, mint ahogy az is, hogy addig használunk egy fogkefét, míg szét nem állnak a sörtéi. Pedig valójában 3-4 havonta váltani kellene egy újra. De pontosan milyenre? Mindenképp egy környezetbarát verzióra!
A fogínyvérzés egy sokakat érintő probléma, amit még mindig nem veszünk elég komolyan. Merthogy igenis létező jelenségről van szó, melyet több dolog is kiválthat a mindennapok során.