Letrappoltam a lépcsőn és megláttam. Anyu sminkes szütyője ott volt a tükör előtt az asztalon, ő pedig nem volt bent a lakásban. Lázas izgalommal húztam ki belőle a szempillaspirált és a vörös rúzst. Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy csavarni kell, majd értetlenül lóbáltam a pilláimon fel-le, fekete csíkokat húzva a szemem köré. Aztán a rúzst maszatoltam a számra, és elégedetten néztem a tükörben a végeredményt. Most már én is nő vagyok! – gondoltam magamban, pedig úgy néztem ki, mint egy bohóc. 

Nem tudom megfelelő szépirodalmi szintű szóval körülírni, hogy mennyire rühellem az esernyőt. Persze, értem én, arra jó, amire ki van találva, de kevés olyan tárgyat tudok felsorolni, ami ennyi bosszúságot okoz, mint a saját esernyőm.