Mosolygok, nevetgélek, kicsit könnyezek, kacarászok, pityergek, hahotázok, bőgök, teli szájjal nevetek, pirosra tapsolom a tenyeremet, majd hazafele azt sem tudom, hova rejtsem a könnyeimet. Inkább csak szipogásba fojtom őket. A Naptárlányok igazi érzelmi hullámvasút, harminc fölött kötelező, huszonéveseknek erősen ajánlott. És mindenkit meg fog érinteni, akinek a családjában megjelent a rettegett kór, a rák. Vagyunk néhányan Magyarországon.
A borongós őszi időjárás, a napsütéses órák számának csökkenése gyakran magával hoz egy depressziós, komor időszakot. Nincs kedvünk kibújni a takaró alól, legszívesebben átaludnánk a következő fél évet. Ha nem akartok egy doboz csokival és sorozatokkal önsajnálatba süppedni, hozzátok vissza az életkedveteket pár TED-előadással.
Janikovszky Éva pályája során közel harminc könyvet írt, sokszor szerepelt a tévében, rádióban, műveiből pedig több rajzfilm is készült. Gyerekként imádtuk ezeket olvasni és nézni, de egy biztos: most, felnőtt fejjel sem változott ez! A lemez két oldala című könyve pedig most a színpadon elevenedik meg.
Karikák, diaboló, poi, tissue, buzogány, akró, fegyverek, tight-rope, lyra, kötél, cyr wheel, isohoop – fogadjunk, hogy nem tudjátok, mi a közös bennük. Sőt, én némelyikről eddig azt sem tudtam, hogy micsoda pontosan. A Freak Fusion Cabaret az a társulat, amelyik a világon minden teret cirkuszra alkalmassá tud tenni ezekkel az eszközökkel. Őrültek, látványosak, a hazai underground cirkusz krémje – és egy előadás erejéig beengedtek a kulisszák mögé.
Ma mutatják be a világhírű Billy Elliot – a Musical című darabot az Operaházban. A premierre minden jegy elkelt, nekem viszont volt szerencsém megnézni a héten egy próbát. Az épület művészbejáró felőli oldala olyan, mint egy labirintus, így olyan helyekre is elkeveredtem, amiket a próbára menet nem is gondoltam volna: az öltözők ajtajában táncosok próbáltak, a színpad mögött ráadásul még egy cipő is elszaladt mellettem...