divat trend

Viszlát, tanga, szerettünk! – ilyen egy jó és nem utolsósorban trendi fehérnemű Viszlát, tanga, szerettünk! – ilyen egy jó és nem utolsósorban trendi fehérnemű
vous - 2022.05.19.

Nem túlzok, ha azt mondom, a világ leghíresebb villantását köszönhetjük Sharon Stone-nak, aki az Elemi ösztönben elhitette velünk: nem minden ruha alá kell vagy épp érdemes bugyit venni. A hétköznapokban azonban ez is eltér a filmektől: bugyit hordani érdemes, sőt kell is! Ráadásul e téren is állandóan változnak a trendek, íme az örök kedvencek! 

Kiderült, hogy melyik szín lesz 2019-ben az év színe
vous - 2018.12.06.

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is kihirdette a Pantone az év színét. A szakemberek azt mondták, hogy azért ezt a színt választották, mert ez az árnyalat élénk, meleg és barátságos, amely kényelmet és energiát sugároz magából - ezekre pedig nagy szükségünk lehet a folyamatosan változó, digitális világunkban. És hogy melyik ez a szín! Nézzétek, ez az!

Dobjuk fel magunkat púderrózsaszín ruhákkal a borongósabb őszi napokon
vous - 2018.11.12.

Bár idén az élénk színek uralják a divatipart, nem kötelező minden nap kirikítani a tömegből. A finom púderrózsaszín is nagy trend, és finom, nőies hatást érhetünk el vele.

Ismét divat a kertészruci! – Ezek a legtrendibb darabok
vous - 2018.10.13.

Kisiskolás korunkban volt hatalmas divat a kertésznadrág és a kertészruha. Talán nem is volt oylan gyerek, aki ne hordta volna ezt a darabot. Most, körülbelül 20 évvel később újra hódít a trend, sőt, a kertészruha az idei ősz egyik legmeghatározóbb darabja.

Hódítanak az ideiglenes tetkók – nektek van már?
vous - 2018.08.16.

Pár éve indult útjára az ideiglenes tetoválások hódítása a csillogó, arany, ezüst, fekete indie stílusú mintákkal. Ez a divat még mindig tart, de mellette megjelentek a sokkal egyedibb minták is. Ha nem szeretnétek még tetoválást varratni, de nagyon tetszik egy motívum, ezt bátran próbáljátok ki! Összeválogattuk nektek a kedvenceinket!

3 ok, amiért imádjuk a nyolcvanas éveket
vous - 2018.07.20.

Visszatekintve minden évtized egy kicsit viccesnek hat, de külsőre talán egyik sem tűnik annyira saját paródiájának, mint a nyolvanas évek a maga válltöméseivel, színes rövidnadrágaival és tupírozott bundesliga-séróival.

Naomi Campbell istennőként tarolt a kifutón!
vous - 2018.07.17.

Fantasztikus shownak lehettek tanúi az emberek a Dolce & Gabbana legutóbbi divatbemutatóján. Az eseményen legendás modellek és további nagy nevek vonultak fel gyönyörű nagy estélyikben, többet között a 48 éves Naomi Campbell is!

A nyár alapvető divatkelléke – a napszemüveg
vous - 2018.07.14.

A tökéletes napszemüveg kiválasztásakor az elsődleges szempont természetesen az UV szűrőképesség, emellett érdemes figyelnetek például arra is, hogy az arcformátokhoz illő darabot válasszatok.