Hat generációt tartunk jelenleg számon, legalábbis az 1920 után született nemzedékeket 6 generációra osztják a szakemberek. Így ismerünk Veteránokat, Baby Boom gyermekeket, X,Y korosztályba tartozókat, majd születtek a Z gyerekek és jöttek az Alfák.
Bár az egyetemista életnek megvan a maga varázsa, mégis sokan döntenek úgy, hogy suli mellett diákmunkát vállalnak. Ezeknek pedig a legtöbbször egy funkciója van: elijeszteni minket a munkáktól. De miről is beszélek pontosan?
Egy tökéletes világban befejezzük a sulit, és már fel is vettek minket az álom munkahelyünkre, persze jó fizetésért. A valóságban viszont sokszor még nem is végeztünk az iskolával, mellette már el kell kezdenünk dolgozni, mert az albérlet nem fizeti ki magát, és a hűtő nem töltődik vissza csak úgy. Bizonyos munkaköröket pedig a legtöbben kipróbálunk, kisebb-nagyobb sikerélményekkel.