2012-ben Melissa Dohme Hill az exbarátjával találkozott egy parkban. Mikor azonban átölelte a férfit, az brutális módon megtámadta, és 32 alkalommal szúrta a nőbe a kést. Melissa csodával határos módon túlélte a támadást, most pedig hozzáment ahhoz a férfihoz, aki akkor megmentette őt.
Gyanta, epilátor, borotva – már ebből a három szóból is tisztán látszik, hogy nőnek lenni nem könnyű. Ha ti is így gondoljátok, és legszívesebben eldobnátok őket egy időre, akkor a februárt mostantól imádni fogjátok!
Pár nappal ezelőtt hatalmas felháborodást váltott ki az a videó, amiben egy marokkói tévécsatorna olyan nőknek adott sminktippeket, akiket bántalmazott a férjük, azzal kapcsolatban, hogyan tüntessék el a verés nyomait. Most azonban úgy tűnik, a tévécsatorna belátta, hibázott.
Teljesen kiakasztotta az internetet, hogy egy marokkói tévéműsorban abban szerettek volna segíteni a nőknek, hogyan rejthetik el a családon belüli erőszak jeleit – például az arcon lévő zúzódásokat –, és folytathatják a megszokott életüket.
Tudom, már a csapból is az folyik, hogy milyen rossz egy elnyomó párkapcsolatban élni, de nem érdekel. Ez ugyanis pont azon témák közé tartozik, amikről nem lehet eleget beszélni. Mert fontos, mert jó, ha a sok cikk, üzenet közül egy eléri azt, aki érintett benne. Néha csak ennyi kell ahhoz, hogy valaki lépjen.
Egy bántalmazó kapcsolatból nehéz kilépni, és benne élni is. Egyik nap még szeretve vagytok, a másik nap már gyűlölnek titeket, a következő perc pedig ismét maga a pokol. Nem mindenki jut el arra a felismerésre, hogy ebből ki kell lépni.