Cirkusz az egész világ
Onnan tudtuk, hogy megérkezett a cirkusz a faluba, hogy a cirkuszosok gyerekei egyszer csak megjelentek az iskolában. Minden évben közel ugyanakkor, hozzánk ősz elején ért el a turné.
Sötét humor és groteszk artisták – A Freak Fusion Cabaret előadásán jártunk
Karikák, diaboló, poi, tissue, buzogány, akró, fegyverek, tight-rope, lyra, kötél, cyr wheel, isohoop – fogadjunk, hogy nem tudjátok, mi a közös bennük. Sőt, én némelyikről eddig azt sem tudtam, hogy micsoda pontosan. A Freak Fusion Cabaret az a társulat, amelyik a világon minden teret cirkuszra alkalmassá tud tenni ezekkel az eszközökkel. Őrültek, látványosak, a hazai underground cirkusz krémje – és egy előadás erejéig beengedtek a kulisszák mögé.
Ahol a rendellenességekkel élőket szenzációként kezelték: rémtörténetek a 19. századi cirkuszokból
Ella Harper, Fanny Mills, Sidonia de Barcsy és Joseph Merrick. Ismerősen csengenek ezek a nevek? Esetleg így: teve-, az óriás lábú lány, a szakállas nő és az elefántember? Így már gondolom, beugranak a 19. századi cirkuszok „torzszülöttjei”, igaz?
Amikor a cirkusz nemcsak szórakozás, de esély is – ilyen a szociális cirkusz