Ryan és Blake 2012 óta házasok és eddig két kislány boldog szülei voltak a négy éves James-nek és a két éves Ineznek, azonban megérkezett a harmadik kis áldás is a családjukba.
Már megszokhattuk, hogy Blake Lively időről időre inspirálja követőit, ha frizurákról, sminkekről vagy épp körömtrendekről van szó. Ezúttal egy laza geometriai mintás manikűrt mutat be.
Helyi idő szerint augusztus 20-án este rendezték meg az MTV Video Music Awards díjátadó gálát, ahol sok világsztár tiszteletét tette. A vörös szőnyeg természetesen nem maradhatott ki, ahogy a bugyimutogatás sem. Ez alkalommal kicsit olyan volt, mintha már halloweenre készültek volna a sztárok, akik mintha arra szerződtek volna, hogy mindenképp megmutatják, mit viselnek a ruha alatt. Az egyetlen felüdülést Blake Lively színésznő szettje jelentette, aki most is stíluskirálynőként jelent meg az eseményen.
Blake Lively tudja fokozni a fokozhatatlant!
Sorra mutatják be a világon a Deadpool második részét, aminek premierjén itt-ott Ryan Reynolds is megjelenik, itt-ott Blake Livelyval.
Nemrég beszámoltunk nektek arról, hogy Blake Lively törölt mindent Instagramjáról – mint kiderült nem egy digitális detoxról volt szó, és a törlés szóhasználat sem állja meg a helyét. Mára azonban már minden posztja újra elérhető – hogyan csinálta?
Nem ritka, hogy a sztárok digitális detoxra mennek: így tett már többek között Taylor Swift, Kendall Jenner, Justin Bieber és Selena Gomez. A sor bővül, ugyanis Blake Lively rejtélyes módon szintén eltűnt az Instagramról.
Ismét nem tudjuk, azt írni, hogy Blake Lively borzasztóan nézett ki. Ha a színésznő megjelenik valahol, az bizony hírérték, mert egyszerűen káprázatos – így volt ez a CinemaConon is.