A napokban rekkenő hőségre számíthatunk, amit csakis a vízparton lehet kibírni. De ahhoz, hogy egész nap jól szórakozzatok a víz mellett, nem elég egy fürdőruha és egy strandtürcsi. Főleg ha nem olyan mesterséges strandok felé veszitek az irányt, ahol a csúszdától kezdve a büfékig mindenféle szórakozási és játszási lehetőséget találhattok. De kit izgat ezek hiánya, ha a természetes tavakban és folyókban fürödhetünk – persze csak ahol megengedett –, és ha magunkkal vihetünk olyan dolgokat, amiktől ezerszer jobb lesz a kedvünk!
Ha kifogytatok az ötletekből, hogy idén mivel is lepjétek meg a pasitokat, barátnőiteket, nagymamátokat vagy épp kollégáitokat karácsonyra, segítünk! Igyekeztünk úgy összeválogatni bazárajánlónkat, hogy mind árban, mind stílusban megtaláljátok közöttük a megfelelőt. Ha nem pont a ti és/vagy a megajándékozott ízlésének valóak, akkor pedig találtok közöttük olyan üzleteket, ahova érdemes benéznetek, vagy webshopokat, ha inkább megrendelnétek az ajándékokat.
Hogy miért szerettük annyira a Gilmore lányok otthonát? Mert lakályos volt, és kényelmes – ami az amerikai stílus, azaz a country irányzat egyik alappillére. Lehet szeretni és nem szeretni, de tény, hogy megvan a maga bája, és abszolút élhető otthont teremthetünk a segítségével, legyen az egy vidéki családi ház vagy akár egy lakás a belváros közepén.
Odavagytok Carrie Bradshaw-ért és Bridget Jonesért? És mit szólnátok, ha valamelyikőjük otthonában élhetnétek? Vajon melyiket választanátok? Melyik passzolna inkább hozzátok? Ha nehéz a döntés, töltsétek ki a tesztünket, és minden kiderül! Az eredmény után pedig eláruljuk, hogyan is érhetitek el, hogy olyan stílusú otthonotok legyen, mint amilyen nekik van!