Egyéb kategória

Most kell gránátalmát, pomelót és datolyaszilvát venni

Szinte minden zöldségesnél és diszkontáruház zöldségespultjában megtalálhatóak, az áruk pedig már-már a hazai gyümölcsökével vetekszik, sokan azonban még mindig nem tudják, hogyan kell pucolni és fogyasztani a gránátalmát, a pomelót és a datolyaszilvát.

vous - 2018.11.23.
Most kell gránátalmát, pomelót és datolyaszilvát venni

Az érzéki gránátalmáért drágább helyeken akár 3-400 forintot is elkérnek, de akciósan 125-150 forintért kapható a diszkontláncoknál. Vele kapcsolatban azonban gyakran kiderül, hogy bár sokaknak ízlik és szívesen fogyasztják, képesek akár fél órát is elszöszmötölni a felbontásával, mert nem tudják, hogyan is kell azt valójában. Hasonló a helyzet a pomelóval és a datolyaszilvával, melyek mára szintén mindennapos szereplői a zöldségesstandoknak. A pomelónak egyébként akár 5-600 forint is lehet darabja, mely akciósan 3-400 forint között mozog, a datolyaszilvát pedig akár 70 forintért is vehetjük darabját jobb napokon. Utóbbiból mondjuk nem érdemes nagyobb mennyiséget betárazni, mert az érettebb darabok könnyen megromlanak – a pomelónál és a gránátalmánál ez a veszély kevésbé áll fenn.

Nézzétek meg hogyan kell pucolni ezeket a gyümölcsöket!

Forrás:
Depositphotos
600

Olvassátok el ezt a cikkünket is a témában:

Ezért imádjátok majd a gránátalmát!

A gránátalma önmagában is finom, de tökéletes választás salátákra, joghurtba, vagy smoothieként. Ez az ízletes egzotikus déligyümölcs ráadásul vitaminokban, és tápanyagokban is gazdag, így tökéletes választás az egészséges nassoláshoz.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.