Egyéb kategória

Ilyen 30 alatti elvált nőnek lenni – csajok meséltek

A válás még mindig csúnya szónak számít, még úgy is, hogy azt mondjuk, már nem ciki elválni. Valahol mélyen mégis felrójuk magunknak a szakítást, mintha priuszunk lenne, mintha ettől kevesebb lenne az értékünk a társkeresők piacán, sőt továbbmegyek: saját magunkat is leértékeljük miatta. Éppen ezért most bemutatunk nektek néhány lányt, akiknek történetéből erőt meríthettek.
vous - 2015.10.19.
Ilyen 30 alatti elvált nőnek lenni – csajok meséltek

A válást rossz átélni, hiszen valahol kudarc is, hogy nem sikerült. Minden csúszóssá és bizonytalanná válik, és ezzel leginkább az a baj, hogy sokan beleragadnak egy rossz házasságba. Pedig érdemes az elválás útjára lépni, mindegy, hogy hány évesek vagytok. A Women’s Healthnek olyan nők vallottak, akik 30 éves koruk előtt váltak el, és egyáltalán nem bánták meg.

Nicole újra megtalálta önmagát a válásnak köszönhetően:

Négy évig voltunk házasok, 27 voltam, mikor elváltunk. Hihetetlen jó hatással volt rám, az önbecsülésemre. Az első reakcióm az volt, hogy ez az, megcsináltam! Fiatal vagyok, nincs gyerekem, és szabad vagyok!

Tényleg így volt, a férfiak hevertek a lábaim előtt, tetszett nekik az, ami sugárzott belőlem. Akkor eladtam az exem autóját, és nekiindultam egy európai utazásnak. Magamra találtam, szerettem magam, és amikor nem számítottam rá, megismertem azt a férfit, akit ma már férjemnek hívok” – magyarázta a húszas évei végén járó lány.

Shan megtanulta, hogy soha ne mások alapján ítélje meg önmagát:

Én 24 évesen mentem férjhez, és azt hittem, örökké fog tartani. Három évvel később a zuhany alatt álltam, mikor a férjem közölte, hogy elhagy egy másik nőért.

Ott maradtam egyedül, a gagyi préseltfa bútorokkal, fél tucat tojással a hűtőben, és 200 dollárral a bankban. Nem volt se családom, se autóm, se munkám. Úgy éreztem, félredobtak, mint egy koszos rongyot. Ma már van autóm, munkám, és felépítettem egy életet, amit imádok. Soha ne hagyjátok, hogy más határozza meg, mire vagytok képesek!” – mesélte saját élményét.

Gloria 6 évig volt együtt a barátjával, középiskolás szerelem volt. Úgy tűnt, minden rendben, azonban kiderült, hogy képben van egy másik nő. Míg kutyát ők vettek, és minden idillinek tűnt, a férje Ázsiába tervezett utazást a cég ottani irodájában dolgozó szeretőjéhez. Elváltak.

Mikor kiderült, hogy tényleg van neki más, megkönyebbültem. Végre elkezdhettem azt csinálni, amit én akarok.

Gloria karriert váltott, és New Yorkba költözött. Egy évig gyötörte magát olyan kínzó gondolatokkal, hogy keveset ér, hogy túl önző volt, mert saját életet akart, és hogy meg kellene tanulnia főzni, ha valaha pasit akar találni maga mellé. Eleinte érzelmileg is kötődött azokhoz a férfiakhoz, akikkel randizott, később azonban élvezni kezdte a csábító nő szerepét.

Négy évvel a válása után végre igazán önmaga, és megvalósította az álmait. Még mindig élvezi, hogy flörtölhet, és kalandokban dús az élete, de úgy gondolja, majd eljön az a valaki, aki neki való.

Végre szeretem magam, és ezt annak köszönhetem, hogy elengedtem egy rossz biztonsági kötelet. Ez felbecsülhetetlen, jó érzés!

Bár mások a történeteik, abban mindannyian egyetértenek, sosem késő rájönni, hogy mit akartok, és hallgatni a hangra bennetek. Előfordulhat, hogy rosszul méritek fel egymás igényeit, sőt olyan is van, hogy a saját vágyaitokat méritek fel rosszul. Az is teljesen normális, hogy úgy érzitek, ti vagytok az egyetlen elvált ember a bolygón, és gáz. De nem az.

Elváltak vagytok, nem törött poharak. Vannak, akik elakadnak egy boldogtalan házasságban, s ha ti megléptétek a válást, az hatalmas erő, amit meg kell ünnepelni. Ne aggódjatok örökké, nem vagytok egyedül, lesznek, akik segítenek!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Egységes és tetszetős összkép – a lakás berendezése elemes bútorokkal
Otthon
Egységes és tetszetős összkép – a lakás berendezése elemes bútorokkal
vous - 2024.04.26.
Az esztétikum, a rendezettség és a harmónia rendkívül fontos egy lakás berendezése szempontjából. Akkor tudjuk igazán jól érezni magunkat otthonunkban, ha nemcsak praktikus és kényelmes, hanem tetszetős is egyben.